Civilben hősök - életmentő egyetemi vezetők

Betlehem József, a PTE Egészségtudományi Kar dékánja már több ízben segített olyan bajba jutott emberen, aki eszméletét veszítette. Legutóbb az egyik pécsi szálloda ünnepi rendezvényén az egyik fellépő kórustag ájult el, de természetesen a műsort nem akarták abbahagyni a diákok, így ők nem segíthettek. A közönség soraiban helyet foglaló dékán elsőként ugrott oda segíteni, és néhány perces ellátás után végül sikerült „rendbe hozni” a fiatal hölgyet annyira, hogy segítséggel ki tudjon menni a friss levegőre. Néhány nappal később a pécsi egészségtudományi kar első embere Hannoverből utazott repülővel Bécsbe, amikor egy középkorú olasz úr lett rosszul a repülőgép fedélzetén. A légi utaskísérők kérdésére Betlehem József azonnal jelezte, megpróbál segíteni, és az elsődleges ellátásnak, valamint a repülőgép megfelelő egészségügyi felszerelésének köszönhetően nem is lett nagyobb a baj. Az ellátást követően a kapitány személyesen fejezte ki köszönetét.

- Korábban több éven keresztül kivonuló mentőként dolgoztam, és jelenleg is a karunkon a sürgősségi ellátási tanszéket vezetem, így természetesen közel áll hozzám az elsősegélynyújtás – mondja a dékán. Ugyanakkor minden ilyen alkalommal azt érzékelem, hogy az emberek egy részének fogalma sincs arról, melyek azok az alapvető tevékenységek, amelyeket egy rosszullét esetén meg kell tenni, hogy megelőzzük a nagyobb bajt. Nem véletlen, hogy a Pécsi Tudományegyetemen a többi karon lévő oktatóknak is tartottunk már képzéseket az egészségnyújtásról, hogyha ők kerülnek egyszer ilyen szituációba, a kezükbe tudják venni az irányítást, és meg tudják kezdeni a segítségnyújtást, mielőtt kiérkeznének a mentők.

A PTE tudományos és innovációs rektorhelyettese, Kovács L. Gábor akadémikus még kiélezettebb helyzetbe került néhány nappal ezelőtt, de dékán kollégájához hasonlóan ő is derekasan helytállt. Egy nemzetközi orvosi konferenciáról, Malajziából utazott haza, amikor egyszercsak egy légi utaskísérő hajolt fölé. – Doktor Úr, jöjjön gyorsan – hangzott a rövid, vészjósló segélykérés. Kiderült, hogy az utaslistán megnézték, van-e doktor előtaggal rendelkező nevű személy a fedélzeten, és egyedül őt találták. Egy 65 év körüli maláj nő ájult el, de úgy, hogy az elsősegélynyújtásban jártas személyzet sem tudta magához téríteni a hölgyet.

A professzor nem volt könnyű helyzetben, hiszen alig állt a rendelkezésére gyógyszer vagy egyéb segédanyag, ráadásul a maláj hölgy a kultúrájának megfelelően tetőtől talpig fel volt öltözve, és ugye bármilyen ruhaneműtől szentségtörés lett volna őt megszabadítani, különösen 380 utas szeme láttára. Így a ruházaton keresztül próbált segíteni a professzor.

- Hosszas élesztgetés után sikerült magához térítenem a hölgyet. Kiderült, hogy órákig mozdulatlanul ült, majd felállás közben nemcsak elájult, de az eleséstől a fején és a mellkasán meg is sérült – meséli Kovács L. Gábor. Amikor már azt hittem, túl vagyok a nehezén, a kapitány félrehúzott, és azt mondta: „Doki, innentől Ön a főnök, Ön diktál. Ha azt mondja, minimális esély is van arra, hogy a nő életveszélybe kerül, nekem kényszerleszállást kell végrehajtanom. Ugyanakkor a döntésénél kérem, hogy vegye figyelembe, hogy Afganisztán fölött repülünk éppen…” Nyeltem egy nagyot, és azt mondtam, vállalom a felelősséget, és a diagnózisom szerint a hölgy kibír még 8 órát a célállomásig, Amszterdamig.

A gyors és precíz közbeavatkozásnak köszönhetően így is lett, a gép elérte Amszterdamot, a fedélzetén az addigra stabil állapotba került maláj nővel. A kapitány a leszállást követően a légitársaság nevében átnyújtott a PTE rektorhelyettesének egy 100 Eurós csekket, melyet repülőjegyre lehet beváltani. A következő nemzetközi konferenciára még jól jöhet...