2013.04.09. 15:44
A legújabb vírus a kötőhártyát támadja meg
A lappangási idő 5–12 nap, a tünetek pedig, hirtelen kezdet, idegentest-érzés a szemben, belövellt kötőhártya, erős könnyezés.
Dr. Kiss Gabriella, a Baranya Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének járványügyi osztályvezetője elmondta, a megyében az egyébként szórványosan előforduló, adenovírus okozta járványos szaru- és kötőhártya-gyulladásban (keratoconjunctivitis epidemicában) megbetegedettek száma ez év téli, kora tavaszi időszakban szokatlanul nagy mértékű. Korábban is fordultak elő kisebb járványok, de a megye csaknem teljes területét érintő, gyors terjedésű járvány figyelemre méltó.
– A szemészeti rendelések felkészültek a nagy számban megjelenő fertőző betegekre, fokozott fertőtlenítéssel és kézhigiénével, ahol erre lehetőség van külön rendelőben kezelve a fertőző betegeket, igyekeznek megállítani a járványt. A szemészek azt észlelik, hogy a családokban és más közösségekben egyre nagyobb számban kapják el egymástól a betegek a vírust. Sajnos nagyon nehéz védekezni ellene, mert a beteg erősen könnyezik és könnyével, orrváladékával fertőz. Így ha a megbetegedett családtag hozzáér a szeméhez, aztán pedig a kilincshez, telefonhoz vagy bármilyen használati tárgyhoz a lakásban, az is fertőzött lesz a vírussal. Ezért az egy háztartásban élőknek fokozottan figyelniük kell a kézmosásra, és arra, hogy lehetőleg ne nyúljanak a szemükhöz, ne használjanak közös törölközőt, a beteg papírzsebkendőit zárt zsákban gyűjtsék és mihamarabb dobják ki. Ezen kívül nem csak a családban, hanem a tömegközlekedési eszközökön, üzletekben is célszerű ilyenkor figyelni arra, hogy amíg nem tudunk kezet mosni, ne érjünk az arcunkhoz, szemünkhöz – mondta a szakember.
Mivel a kórokozó fertőzőképessége nagy, és a tünetek megjelenésétől kezdve három hétig is fertőzhet, nagyon fontos, hogy a beteg teljes gyógyulásig ne menjen a munkahelyére, hiszen kollégáit is nagy eséllyel megfertőzheti.
A lappangási idő 5–12 nap, a tünetek pedig, hirtelen kezdet, idegentest-érzés a szemben, belövellt kötőhártya, erős könnyezés. Az esetek felénél fejfájás, hőemelkedés, a fül előtti nyirokcsomók érzékenysége is fennáll. Súlyos esetben a szaruhártyán apró tűszúrásnyi homályok alakulnak ki, ezek néha gyógyulás után is megmaradnak, látásromlást okozva.
A fertőzés hazánkban kötelezően bejelentendő betegség és megbetegedés felismerését követően az egészségügyi intézményeknek csak a járványügyi szakemberekkel szorosan együttműködve és betartva a járványügyi intézkedéseket van lehetőségük a további fertőzések és járványok megelőzésére, megfékezésére.