2014.08.02. 14:18
Több százezret lopott a patika 64 éves takarítónője
Több mint egy éven át rendszeresen tulajdonított el kisebb pénzösszegeket munkáltatójától. Lebukott.
A Mohácsi Rendőrkapitányságon egy Mohács környéki gyógyszertár tulajdonosának feljelentése alapján március 26-án indult büntetőeljárás, melynek során a bólyi férfi elmondta, hogy az év elején esedékes adóbevallás kapcsán elvégzett könyveléskor tűnt fel a nagyobb összegű hiány. Ezt követően figyelni kezdte az üzleteiben lévő kasszagépeket, melyek fiókjaiban elhelyezett bevételekből rendszeresen - csak úgy, mint a feljelentés napján - kisebb összegek tűntek el.
A rendőrök a feljelentést követő néhány órán belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 64 éves alkalmazottat, akitől az elfogásakor egy pénztárcában tárolva több százezer forintot foglaltak le. A feltételezett elkövető gyanúsítotti kihallgatásakor feltáró jellegű, beismerő vallomást tett.
A lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás iratait a Mohácsi Rendőrkapitányság a napokban vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.