Labdarúgás

2024.08.18. 19:39

Vezetett a Szentlőrinc, de megszakadt a sorozat

A labdarúgó NB II. 4. fordulójában a Szentlőrinc ugyan megszerezte a vezetést a Csákvár ellen is, ezúttal nem tudta lezárni a meccset, s az idény során először pontokat vesztett.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

A Szentlőrincre az elmúlt hetek kiváló eredményeit követően egyre nagyobb elvárás nehezedett, hisz a drukkerek a Csákvár ellen is egy újabb jó teljesítményre számítottak. Nem kellett soknak eltelnie az első játékrészből, hogy egy-egy elégedetlen hang felcsendüljön a lelátón. 

Szakály 5. percben elvégzett lapos, majd nem sokkal később távolabbi szabadrúgásánál is veszélyeztethettek a vendégek, ami nem tetszett a hazaiak szurkolóinak.

Nem sokkal később már Bana Gergely játékvezető került a célkeresztbe. Tóth-Gábor tűnt el Karacs mellett a tizenhatoson belül, de a sípmester intett, hogy menjen tovább a játék, a támadó túl könnyen adta meg magát.

A folytatásban egy rossz felszabadítási kísérlet után Kocsis Dominik és Nagy Zoárd játszott össze a lőrinci büntetőterületen belül, de utóbbi lövése messze a kapu fölé ment. Később egy kifejelt szögletet követően Kocsis Dominik félfordulatból lőtt a tizenhatoson kívülről, de a középre tartó labdát Gyurján könnyedén fogta.

A fordulást követően a Lőrinc meghúzta azt, amit egy héttel korábban a Kozármisleny. A kék-fehéreknél a debütáló Cipf, a piros-feketéknél a héten igazolt Bőle szögletéből született gól. A jobbról érkező beadást ugyan még kifejelte egy védő, de a labda így épp Hajdú Rolandhoz került, aki kettőt még igazított rajta, majd a tizenhatos vonaláról gyönyörűen a bal felsőbe tekerte. Védhetetlen lövés volt.

Ezúttal azonban nem tudta lezárni a találatot követően a Lőrinc, pedig meg volt a lehetősége rá. Ezzel szemben Gyurján egy kirúgását követően a csákváriak szerezték meg a labdát, s villámgyorsan kiugratták Baracskait, aki nem volt lesen. A támadó Nagy Zoárd elé tálalt, aki a hálóőr lábai között a kapu közepébe gurított.

Ez még inkább feltüzelte a hazaiakat, de egy helyzetüket sem tudták értékesíteni, így először az idényben pontot vesztettek.

SZENTLŐRINC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (0–0)
Labdarúgó NB II., 4. forduló. Szentlőrinc, . Vezette: Bana (Mohos, Bertalan). 
SZENTLŐRINC: Gyurján – Szekszárdi T., Szekszárdi M., Keresztes B., Stifter (Papp Cs., a szünetben) – Rab (Hleba, 78.), Kesztyűs M. – Helesh (Bőle, 58.), Nagy R. (Medgyesi, 75.), Hajdú R. (Bíró D., 75.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Waltner Róbert. 
CSÁKVÁR: Zelizi – Murka, Karacs, Umathum, Varga B. – Farkas A. (Baracskai, 64.) – Haragos (Szalai P., a szünetben), Kocsis D. (Gazdag, 64.), Dusinszki, Szakály D. (Szabó B., 64.) – Nagy Z. Vezetőedző: Tóth Balázs.
Gólszerzők: Hajdú R. (61.), ill. Nagy Z. (81.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában