Tour de Hongrie

2024.05.11. 08:46

Vasárnap érkeznek Baranyába a bringások

Kvanduk Bence

Fotó: Czinege Melinda

Vasárnap Baranyába ér a Tour de Hongrie mezőnye, így érdemes a hétvégi programba ezt is belekalkulálni. A versenyzők várhatóan 13.30-kor érnek Baranyába, s 14.40-kor gurulnak be először Pécsre.

Az alábbi forgalmirend változások lépnek életbe aznap Pécsen 14 órától várhatóan 16.30-ig a rendőrség közlése szerint

A 6-os főközlekedési út és Szántó Kovács János utca kereszteződésében a Nendvitch Andor irányából a balra nagy ívben és jobbra kis ívben kanyarodás, illetve az Ybl Miklós irányából a Szigeti út felé tilos közlekedni.

A Tüzér utca és az Endresz György utca kereszteződésétől a Szigeti út irányába tilos közlekedni. A Tüzér utcában az Athinay Simon út irányából északi irányba közlekedés során az Endresz György utcába a balra kanyarodás engedélyezett. 

A Szabadság utcába a 6-os út és a Rákóczi út közötti szakaszára, valamint a Rákóczi útra az Alsómalom utca irányából tilos behajtani.

A versenyzők elhaladását követően a forgalom számára ideiglenesen megnyitják a Petőfi Sándor és a Hungária utca kereszteződését, így a Petőfi Sándor utca – Alkotmány utca – Ifjúság útja – Honvéd utca útvonalon déli irányból a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Betegellátó Osztálya gépjárművel megközelíthető.

Teljes szélességében lezárják!

2024. május 12-én 13 óra 15 perctől 14 óra 30 percig a 611-es számú út vármegye határ és Sásd közötti szakaszát,

 2024. május 12-én 13 óra 30 perctől 14 óra 45 percig a 66-os számú főút Sásd és Magyarszék közötti szakaszát,

 2024. május 12-én 13 óra 45 perctől 15 óráig a 6602-es út -os számú út Magyarszék, Kossuth Lajos utca és Magyarhertelend, Kossuth Lajos utca közötti szakaszát, valamint a 6608-as út Magyarhertelend, Kossuth Lajos utca és Orfű közötti szakaszát,

2024. május 12-én 14 órától és 15 óra 30 percig Orfű, Kossuth Lajos utcát, valamint a 6604-es számú út Orfű és Remeterét közötti szakaszát,

2024. május 12-én 14 órától és 16 óra 30 percig a Pécs, a Ranga László utat, az Abaligeti utat, a Magyarürögi utat, a Szigeti utat, a Hungária utcát, a Rákóczi út Hungária utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca közötti szakaszát, a Lapisi utat, valamint a Remeteréti utat,

2024. május 12-én 12 óra 15 perctől és 17 óráig a Pécs, Irgalmasok utcát, a Széchenyi teret, a Hunyadi János utca Mária utca és az Aradi vértanúk útja közötti szakaszát, az Aradi vértanúk útját, a Bartók Béla utcát, valamint a Bárány utcát,

2024. május 12-én 9 órától 18 óráig a Pécs, Málics Ottó utca Fenyves sor és az Ángyán János utca közötti szakaszát,

2024. május 12-én 4 óra 30 perctől 21 óráig a Pécs, Ángyán János utcát, a Dömörkapui utat, valamint az Entz Béla utat,

2024. május 12-én 4 óra 30 perctől 17 óráig a Pécs, Bárány utca Erdész utca és a Lapisi út közötti szakaszát. 

Megállni és várakozni tilos!

2024. május 11-én 18 órától május 12-én 17 óráig a fent említett teljes útszakaszon,

 2024. május 11-én 9 órától május 12-én 21 óráig a Pécs, Dömörkapui úton,

2024. május 11-én 18 órától május 12-én 18 óráig a Pécs, Málics Ottó úton,

2024. május 11-én 18 órától május 12-én 21 óráig  a Pécs, Ángyán János utcában,

2024. május 12-én 4 óra 30 perctől 17 óráig  a Pécs, Bárány utcában,

2024. május 12-én 12 órától 16 óra 30 percig  a Pécs, Huszár utcában. (Az érintett útszakaszra csak az ott lakók, illetve az Országos Mentőszolgálat gépjárművei hajthatnak be.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában