Turnéznak, majd pihennek

– Jó újra itthon lenni egy picit?

Burján Csaba: – Szeretek hazajönni, hiszen itt vannak a szüleim, és persze itt van Pécsett rengeteg barátom is. Most végre több időm van ilyesmire.

Knoch Viktor: – Természetesen nagyon szívesen jövök haza. Tizennégy évesen költöztem el innen, de összesen csak két évem volt, amikor nem pécsi színekben versenyeztem. Örültem, amikor Vári Attila megkeresett és visszahívott.

– Szép autókat vehettek át, lesz mivel fuvarozni a sonkát.

Burján Csaba: – Nagyon jól néznek ki! Ilyesmit még nem vezettem. Nemrég kaptam egy olyan felajánlást, hogy részt vehetek egy autóvezetői tréningen, amelyen extrém körülmények között is kipróbálhatom magam – nagyon várom már. Persze, tudok én vezetni, de azért nem vagyok egy Schumacher.

Knoch Viktor: – Nyilván nagyon örülök annak, hogy ilyen formában is támogatnak minket, az pedig különösen jólesik, hogy Pécsett is találtak számunkra ilyen támogatót.

– Visszazökkentek már a rendes, hétköznapi kerékvágásba, vagy még mindig tart az aranyérem keltette „őrület”?

Burján Csaba: – Nagyon pörgős heteink voltak, minden napra jutott valami. Most már vége a szezonnak, a világbajnokságig edzettünk, aztán két teljes hónapot kaptunk pihenésre. Ránk fér! Nagyon meredek volt az egész, főleg az olimpia. Nem szoktuk meg azt a ritmust, hogy az elődöntő és a döntő között van kilenc nap „semmittevés”. Ami kilenc nap agyalást jelentett, izgulást, folyamatosan gondolkodtam azon, mit hogyan kell csinálni. Megerőltető volt.

Knoch Viktor: – A szezonnak vége, de még messze nem zökkentünk vissza a normális kerékvágásba. Szinte minden nap turnézunk. Elsősorban azért, mert az olimpia és a világbajnokság között nem engedték meg, érthető okokból letiltottak minket, hiszen a verseny volt a legfontosabb. Most ezt csináljuk, aztán utazgatni fogunk a feleségemmel.

– Óriási sikerük volt az olimpián, a lányok körében is nyilván nagyon népszerűek lettek...

Burján Csaba: – Néha megismernek, de annyira azért nem komoly a helyzet. Egyébként sem úgy mutatkozom be, hogy Burján Csaba olimpiai bajnok... És ez maradjon is így, nem szeretem a rivaldafényt.

Knoch Viktor: – Ez a kérdés velem kapcsolatban nem aktuális, hiszen feleségem és gyermekem van.

– Mi a következő cél, feladat?

Burján Csaba: – Még arrébb van, egyelőre a pihenésre koncentrálok.

Knoch Viktor: – Ősszel kezdődik csak a szezon. Addig el kell döntenem, hogy folytatom-e a versenyzést, vagy más kihívások felé indulok el. De ha abbahagyom, akkor is maradok majd a sportágon belül: érdekel a sportpolitika, a sportvezetés.

– Mit üzennének azoknak a gyerekeknek, akik látva az olimpiai sikerüket, most el akarnak kezdeni gyorskorizni? Csinálják, vagy válasszanak inkább más sportágat?

Burján Csaba: – Ez egy kemény sport, de akinek megtetszik, az csinálja! Engem az fogott meg benne, hogy lehet negyvennel–ötvennel száguldani a jégen, bedőlni, letenni a kezet a kanyarban. De azt mindenkinek tudnia kell, addig, hogy ide eljusson, nagyon sokat kell küzdeni, dolgozni!

Knoch Viktor: – Én azt mondom a gyerekeknek, hogy ez egy nagyon szép sportág, amelynek van jövője Magyarországon. Remélem, egyszer Pécsett is lesz egy fedett jégpálya, amelyen aztán magasabb szinten lehet majd foglalkozni a gyorskorcsolyával.