Népszokás

3 órája

Jövőre február 27-én kezdődik a busójárás, már zajlanak az előkészületek (galéria)

Bár még több mint négy hónap van hátra a busójárás kezdetéig, a háttérben természetesen javában zajlanak az előkészületek.

Máté Balázs (Mohácsi Újság.hu)

Forrás: MW

Fotó: Fincza Zsuzsa

Jövőre a korábbi esztendőkben megszokottakhoz képest (tavaly például február 8-a volt a kezdés napja) kicsit később, február 27-én indul a busójárás.

A télűző népszokás időpontja természetesen nem hasra ütéssel dől el, a tavaszi napfordulót követő első holdtölte dátuma határozza meg, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig csütörtökön kezdődő, s kedden befejeződő busójárás tetőpontja.

Ebből adódóan 2025-ben február huszonhetedikére esik a kezdőnap.

Korábban már arra is voltak példák, hogy januárban kezdődött a télűzés, igaz, nem éppen sokszor: az utóbbi száz évben mindössze kétszer, legutóbb 2007-ben. Akkor január utolsó napjára esett a busójárás első napja.

Bár azt egyelőre természetesen nem tudni, milyen lesz akkor az időjárás, de nem kizárt, hogy a busóknak nagyon bele kell majd „húzniuk", mivel február végén akár még fagyos is lehet az időjárás.

Az előkészületek természetesen javában zajlanak, olyannyira, hogy hamarosan a hivatalos program is elkészül, amelyről természetesen beszámolunk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában