2024.07.24. 12:00
Zenészemlék: kevés pécsi tudja, hogy került a belvárosba ez a látványosság
A pécsi székesegyház közelében több szobor és műalkotás fogadja a járókelőket. Talán ez is az oka annak, hogy a Rózsakert nyugati bejáratával szemben található Zenészemlék felett, bár jól látható helyen áll, mégis könnyű átsiklani. Pedig nem mindennapi a története: Pécs első, világi köztéri emlékművét Amtmann Prosper és Weidinger Imre világhírű fúvósok tiszteletére emelték 1866-ban.
A Zenészemlék világos obeliszkje a Séta tér keleti határán, néhány méterre a Csontváry-szobortól helyezkedik el. Homokkőből készült, amely mára erősen megkopott, rajta fehér márvány táblák tisztelegnek a két neves zeneművész előtt.
A látványosság azért is különleges, ugyanis ez volt az első, nem egyházi, hanem világi emlékmű, melyhez a 19. században a pécsi Casino Egylet kezdeményezett közadakozást.
Bartalits Mihály pécsi szobrászt bízták meg, akinek neve már ismerős lehet olvasóinknak: ő készítette a pécsi székesegyház egykori apostolszobrait, melyek ma a dóm nyugati bejáratánál láthatók, illetve a Havihegyen álló Pieta szobrot is.
Amtmann Prosper fuvolaművész Sellyén született 1809-ban, s 1854-ban hunyt el Pécsen.
1829 és 1835 között a bécsi Operaház első fuvolása volt, majd koncertkörúton járt Franciaországban, Angliában, Olaszországban és Németországban. Élete utolsó másfél évtizedét Pécsen töltötte.
Weidinger Imre fagottművész 1792-ben látott napvilágot Pécsen, itt hunyt el 1859-ben.
Hároméves korában himlő következtében megvakult, de gyorsan kifejlődött nagyszerű zenei érzéke. Több hangszeren is játszott, legismertebbé a fagott tehetsége tette, egész Európában hírnevet szerzett. 1817-től Berlinben, Königsbergben, Rigában és Szentpéterváron is fellépett, majd hazatért Pécsre. Barátságban álltak Amtmann Prosperrel, akivel 1853-ban lépett fel utoljára együtt.
Pécsen már Amtmann halála után megszületett az előtte tisztelgő emlékmű ötlete, de a halavány közadakozási kedv okán ez évekig húzodott, végül Weidinger halála után sikerült előteremteni a szükséges forrásokat.
Az obeliszket 1866. november 4-én leplezték le ünnepélyes keretek között.
Még ezt megelőzően a Népnevelők Kalauza hasábjain 1866. októberében jelent meg kisebb tanulmány, amelynek szerzője így reflektált az újonnan állítandó emlékműre:
Midőn tehát mi, Pécs város lakosai Amtmann Prosper fuvola- és Weidinger Imre fagottművésznek, kik a zenevilágban koruk legjelesbjei közé tartoztak, a művészet iránti kegyeletből emléket emelünk: oly szent kötelességet rovunk le, melyet bár minél többször teljesíthessünk!
A homokkő obeliszk azonban az évek során megrongálódott. A ma látható Zenészemlék már nem az eredeti állapotot mutatja. 1908-ban – szintén közadakozásból – megújították, s csak a márványtáblák maradtak érintetlenül. Anyagi okokból elhagyták az obeliszket egykor díszítő domborműveket, köztük a két zenész portréját is, s bár tervezték a visszaállítást, végül nem került rá sor.
Erről később a 20. század végén a Dunántúli Naplóban is több írás jelent meg.
Hosszú évek óta nem került sor a Zenészemlék felújítására
1984-ben Gállos Orsolya arról adott hírt, hogy a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület műemléki és várostörténeti szakosztálya indítványozta az emlékmű megújítását, s „időtállóbb anyagból, kemény mészkőből szeretnék újrafaragtatni az obeliszket, annak igen tönkrement talapzati részeit, továbbá a két mellképet”.
1987-ben Sonkoly Károly új cikket írt a városvédők megújító törekvéséről.
Azonban, mint azt a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület helytörténeti szakosztályának vezetője, dr. Vargha Dezső megerősítette, a források nem gyűltek össze, így nem valósulhatott meg a Zenészemlék restaurációja.
Sonkoly Károly 1987-ben írt szavai a mai helyzetben is aktuálisan csengenek:
Magától kínálkozik, hogy eleink módszereivel – stílszerűen – hangversenyekkel és gyűjtéssel teremtsük elő a fedezetet. Segíthetne ebben a Városi Tanács is – betartva 120 évvel ezelőtt tett ígéretét. Egykor Pécs önmagát tisztelte meg a Zenészemlék állításával, megóvásával most ugyanezt ismételné meg.
