Törvénymódosítást ért el a vetélésen átesett nők érdekében az új-zélandi írónő

– Most jár először Európában? Jól gondolom, hogy a családneve alapján ide is kötik a gyökerei?

– Félig holland vagyok, apám a második világháború után, kisfiú korában költözött Új-Zélandra. Egyszer már jártam Európában, Hollandiában látogattam meg apám szülővárosát. Jelenleg Dunedinben élek, Új-Zéland déli területén, nagyon messze Magyarországtól! Férjemmel, Timmel és két mentett macskával élek. Tim középiskolai formatervező tanár és festő. Ő is velem jött Magyarországra.

– Milyen művei láttak napvilágot eddig?

– Amikor írni kezdtem, született néhány színdarab, amelyeket elő is adtak Új-Zélandon. Azóta megjelent két gyerekkönyvem és egy felnőtteknek szóló novelláskötetem, Pet (Háziállat) címmel. Jelenleg további novellák írására összpontosítok, és személyes esszéket is írok.

– Weboldalán arról olvastam, személyes tapasztalati alapján fontos érdekképviseleti munkát végzett azért, hogy hazájában lehetővé váljon a vetélést elszenvedő nők számára gyász szabadságot kivenni 2021-től. Mesélne erről?

– Új-Zélandon van egy törvényünk, a The Holidays Act (üdülési törvény), amely meghatározza a szabadságra, a gyászolási és a betegszabadságra vonatkozó jogi követelményeket. Miután vetélésem volt, mély gyászt éreztem, de rájöttem, hogy a törvény nem rendelkezik a gyász szabadság keretében a vetélésről. Úgy gondoltam, ez helytelen, ezért elmentem és beszéltem a helyi parlamenti képviselővel, és az ő segítségével sikerült megváltoztatnunk a törvényt. A módosítás hosszú parlamenti folyamaton ment keresztül, és minden párt támogatta. 

Most Új-Zélandon, ha egy nő elvetél, ő és partnere legfeljebb három nap gyász szabadságot vehet ki. A világon nem sok országban van lehetőség gyász szabadságra vetélés esetén, ezért a törvénymódosítás nemzetközi címlapokra került. Ez a tapasztalat megmutatta számomra, hogy egyes esetekben az egyének valóban képesek pozitív változást elérni a társadalomban.   

  – Úgy tudom, doktori tanulmányokat folytat az „Megváltoztatni a világot az írás által” munkacímmel. Mit gondol, valóban lehetséges ez? A fenti példa is az írással indult?

– Az üdülési törvény megváltoztatása volt az egyik módja annak, hogy az írással megváltoztattam a világot, hiszen az egész azzal kezdődött, hogy írtam egy levelet a helyi politikai képviselőnek. Szerintem mindig érdemes írni egy politikusnak, a helyi újságnak vagy egy vállalatnak, ha valamit meg akarunk változtatni. Nem mindig működik, de hatékonyabb, mint a közösségi médiában panaszkodni!

– Mi inspirálta az állatokról szóló felnőtt, illetve gyerekkönyvek írására?

– A két gyerekkönyvet főként az ihlette, hogy akkoriban volt egy híres macskám. Bruce-t az utcán találtam, amikor egynapos volt, és addig ápoltam, míg ismét egészséges lett. A története vírusként terjedt, és végül két könyvet írtam róla. Azóta visszavonult a hírnévtől, és most már csak egy átlagos házimacska. 

Általában felnőtt közönségnek írok. Nemrég írtam egy esszét a huia madárról, amely az európaiak új-zélandi betelepítése után halt ki. Az emberek megérkezése előtt csak madarak, denevérek, rovarok és gyíkok éltek Új-Zélandon. Így amikor az európaiak megérkeztek, és hoztak magukkal hermelint, patkányokat, macskákat és sünöket, ez madarak szenvedését hozta magával. Manapság a természetvédelem nagyon fontos Új-Zélandon.

Szeretem az állatokat, és nagyon izgatott vagyok, hogy egy olyan országban lehetek, ahol ilyen sokféle emlős él. Írok egy esszét a farkasokról, és nagyon szeretnék látni egy nyestkutyát. Szeretném, ha kedvesebbek lennénk az állatokkal, a környezetünkkel és egymással. De a kreatív írásaimban teret engedek a kétértelműségnek. Nem akarom megmondani az embereknek, hogy mit gondoljanak. Célom, hogy elmeséljek egy történetet, és hagyom, hogy levonják a saját következtetéseiket.

– Hogy látja az írók és az irodalom helyzetét Új-Zélandon?

– Új-Zélandon sokáig nem hittük, hogy a mi művészetünk is lehet olyan jó, mint az angol vagy az amerikai. Most viszont virágzó irodalmi életünk van, ahol minden elképzelhető műfajban születnek irodalmi művek Vanda Symon például krimiket ír, amelyek kifejezetten új-zélandi helyszíneken játszódnak. Katherine Mansfield az egyik híres novellaírónk – Virgina Woolf kortársa volt.

– Mik a benyomásai Pécsről? Hogy esett e városra a választása?

– Nagyon izgatott voltam, amikor elnyertem a Magyar Írórezidencia ösztöndíját, mert soha nem gondoltam volna, hogy egyszer lehetőségem lesz Magyarországra látogatni. Pécs azért vonzott, mert bizonyos szempontból hasonlít Dunedinhez. A lakosság számát tekintve nagyjából ugyanekkora, ráadásul egyetemi város, és nagyon szép is. Szeretem Pécset, és nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek. Imádom az uborkasalátát és a gyümölcslevest!

Mielőtt Pécsre jöttünk volna, három napot töltöttünk Budapesten, és mindkét városban lenyűgözött minket a történelem, a kultúra és a művészetek nyilvánvaló fontossága a magyar kultúrában. Budapesten meglátogattuk a Nemzeti Galériát, ahol nagyon tetszett Borsos József és Berény Róbert munkássága. Megnéztünk egy balett előadást, és természetesen a Cafe New Yorkba is elmentünk! Itt Pécsen a nyüzsgő Zsolnay Kulturális Negyedben szálltunk meg. Új-Zélandra a māori nép i.sz. 1200 körül érkezett, Abel Tasman holland felfedező 1642-ben, az európai telepesek pedig az 1800-as évek körül érkeztek. Új-Zélandon nincsenek ókori épületek vagy romok, ezért csodálatos, hogy Pécsen lehetünk, meglátogathatjuk Magyarország első egyetemét, olyan utakon sétálhatunk, amelyeken az emberek már több száz éve járnak. Mindenki, akivel találkoztunk, nagyon udvarias, segítőkész és barátságos volt. Egyelőre csak köszönni és köszönni tudok magyarul, de remélem, hogy megtanulok még néhány szót.

– Olvasott irodalmi műveket magyar szerzőktől?

– Mielőtt Magyarországra jöttem volna, olvastam Márai Sándortól A gyertyák csonkig égnek című regényt, valamint Szabó Magdától Az ajtót és a Katalin utcát. Nagyon élveztem őket. Rájöttem, hogy az olvasmányélményeim nagy része Új-Zélandról, Ausztráliából, Angliából és az USA-ból származik, de sokat nyerek azáltal, ha szélesebb körből olvasok. Nagyon nagyra értékelem a lehetőséget, hogy a gyönyörű Pécsett lehetek, új tapasztalatokat szerezve, amelyek még évekig inspirálni fognak.

Az igazságosságért is dolgozik

Kathryn van Beek író és kommunikációs szakember. Édesapja holland, aki a második világháború után költözött Új-Zélandra. Kathrin Dunedinben, az ország déli részén, férjével, Timmel és két mentett macskával él. Férje középiskolai formatervező tanár és festő, ő is elkísérte Magyarországra. – Fontos számomra a környezet, az állatok, az igazságosság és a méltányosság, és túlnyomórészt olyan szervezeteknek dolgoztam, amelyek valamilyen módon előmozdítják ezeket az ügyeket – fogalmaz az írónő, aki színdarabok mellett gyerekkönyveket és felnőtteknek szóló novellásköteteket is publikált.