Zeneileg hibátlan élményt adott a Jézus Krisztus Szupersztár

A rockopera Andrew Lloyd Webber által szerzett dallamai Tim Rice szövegeivel vitathatatlanul világsikerré váltak az 1970-es évekbeli film­premiert követően. Ebből kifolyólag a Pécsre látogató szereplőgárda esetében minden bizonnyal a hangi adottságokat vették elsődlegesen figyelembe. A főbb szerepeket megformáló énekes-színészek hibátlanul tolmácsolták a kultikussá vált dallamokat, különösen a három főbb szereplő, a Jézust alakító Đani Stipaničev, a Magdolnát megjelenítő Renata Sabljak és a Júdás szerepében megszólaló Ervin Baučić énektehetségük alapján a világon bárhol megállnák helyüket. 
Hasonló profizmusról adott tanúságot az őket kísérő zenekar, akik élő játékuk során kifejezett finomsággal és változatos árnyalatokkal szólaltatták meg Webber muzsikáját. Az egyszerű, már-már minimalista, mégis kreatív és érzékletes díszlet, a lépcsőzetes háttér, a fények dinamikus játéka, a háttérben az égbolt változásait követő vetítés, illetve a telihold visszatérő motívuma sokban hozzátettek a látványélményhez. 

Vitathatatlan sikert aratott az előadás, melynek végén, a finálé utáni reprízt a közönség állva tapsolta végig, a mosolyunk azonban nem volt teljesen őszinte.
Az eredeti film a maga korában forradalminak számító hippimozgalom tükrében mutatja be Jézus szenvedését, vívódását, tulajdonképpen úgy, mintha egy csapat hippi adná elő a minden idők legismertebb történetét, a rendező (Damir Lončar) ezt a kontextust leválasztotta. Nem kerülhető meg az az ízléstelenség határait igen közelről súroló döntés, mely Jézus és Magdolna kapcsolatának bemutatását feszegeti. Elgondolkodtató, hogy míg az eredeti, szexuális forradalommal szinte eggyé váló hippikorban is méltósággal, ízléssel közelítették meg a kérdést a filmben, addig a Pécsen látott előadás direktora kliséözönt bevetve, Mária Magdolnát talpig vörösben a túlszexualizálás egyértelmű jeleivel látta el.
A kereszt jelenetét összességében a Komedija társulata által színpadra állított verzióban is sikerült méltóságteljesen, sallangoktól lecsupaszított módon bemutatni. Azonban annak az esélyét, hogy némi emelkedettséggel záruljon az előadás, nagy mértékben lenullázta az ismételt showszerű repríz a táncosokkal és Júdás Elvis-jelmezével. Bár kétségtelenül interaktívabb és dinamikusabb élményt jelent a jól ismert dallamokra állva tapsolni, a történet súlyát – amelyet az eredeti film megosztó és formabontó mivolta ellenére is vitathatatlanul megtartott –, itt ez a momentum elvette.