2023.01.23. 10:40
Don Juan: erőteljes színészi duó játéka árnyalja a darab cselekményét
Január 21-én mutatták be a Pécsi Nemzeti Színházban Molière Don Juanját Köles Ferenc főszereplésével. Az aktualitást hirdető előadás talán szándékosan is megosztó köntösben interpretál, a túlkapásokért a színészi alakítások kárpótolhatnak.
Forrás: Pécsi Nemzeti Színház
Fotó: Juhász Éva
Molière szövege és cselekménye, amelyet döntően hűen követ Petri György fordítása, korántsem klasszikus komédia. Bár tartalmaz humoros, ironikus elemeket, sokkal inkább feszültséget kelt, a pozitívnak cseppet sem mondható, minden erkölcsi elvet szándékosan megatadó, a világban megcsömörlött főhős bukása korántsem hoz megnyugvást a történet befogadójában.
A sevillai csábító a spanyol népi legendák alakja, története a 17. századi Európa több országában elterjedt, ezt dolgozta fel a francia drámaíró is.
A pécsi előadás Telihay Péter rendezésében a hódítót bőrkabátos, basszusgitáron pengető figuraként mutatja be, szürreális elemekkel árnyalva a színpadképet. Ez nem is áll távol az eredeti szerzői szándéktól, azonban a díszlet és a jelmezek kevesebb sikerrel erősítik a mondanivaló aktualitását: az excentrikus látványelemek időnként inkább elvonják a figyelmet a szövegről, a cselekményről és a mondanivalóról, a látvány és a szöveg kontrasztja helyenként erősíti a színpadi dinamikát, másutt inkább diszharmóniát kelt.
Párducmintás bunda, hosszú bőrkabátok, gumiabroncsok és neonfények tarkítják a jeleneteket. A mondanivalót már jobban támogató elem a halott menyasszonyokat idéző kísértő lények, akik színpadi jelenléte egyébként kiemelkedő. A cél bizonyára a látottak emlékezetessé váltása, amely sikerül is, azonban tagadhatatlanul felmerül a kérdés, a kevesebb vajon nem lehetett-e volna több e téren? Az analógiáknak nem inkább a nézők fejében kellene-e megszületnie, kevesebb külsőséges eszköz segítségével? Ezt minden néző maga döntheti el.
Bár tudvalevőleg az előadás célja a készítők szerint az is, hogy felhívja a figyelmet a környezet képmutatására, a külvilág bűnösségének dimenziója a megvalósítás során kevesebb figyelmet kapott, inkább Don Juan második felvonásbeli monológjában kap hangot e gondolat.
A tragikus sors és a kicsavart értékrend tolmácsolását inkább a színészi játék, főleg az események tengelyében álló Don Juan (Köles Ferenc) és szolgája, „samesza”, Sganarelle (Urbán Tibor) kettőse erősíti. Köles Ferenc a legtöbb helyen a határokat jól megtalálva játszik, karakterét a humoros elemek ellenére sem teszi önmaga paródiájává, hanem képes együttérzést ébreszteni. Leginkább a második felvonásban, Elvirával (Darabont Mikold) való utolsó jelenete villantja fel önpusztító természetének visszafordíthatatlanságából fakadó tragédiáját.
A végkimenet színpadi megoldása inkább megosztó, a villódzó neonfények és a furcsa „körjáték” bizonyára a címszereplő lelkiállapotát és az őt körülvevő világ nyomását is meg kívánja jeleníteni, hatása kérdéses, a katarzist inkább a Sganarelle szerepében kiválót alakító Urbán Tibor hozza el, aki, bár szöveg szerint bérét siratja, Don Juannal való sorsszerű összefonódottságában őt érinti talán legközelebbről gazdája sorsa.
A teátrum törzsközönségének az előadás több korábbit is az eszébe juttathatott. A szintén Köles Ferenc főszereplésével 2017-ben bemutatott Veszedelmes viszonyok elsöprő drámaisága a 18. századi Franciaország világát megidézve is óriásit szólt a jelenetek és a játék erejének köszönhetően, míg a 2010-es III. Richárdban vagy a 2008-as, szintén Molière nyomán kivitelezett Képzelt betegben az erősen szürrealizált látványvilág és a kifordított cselekmény erős kétségeket ébreszthetett a mondanivaló lényegét és tisztaságát illetően – hogy ki melyik irányt preferálja, részben ízlés dolga is.
