A színpadi feldolgozás önkéntelenül is gondolkodásra késztet

A művel először középiskolai olvasmányként találkozik a legtöbb néző, s már a vaskos regény is megosztónak bizonyul. A legbensőbb vívódásokat hosszasan feltáró, súlyos belső monológok és párbeszédek lenyűgözhetik, de fel is dühíthetik az olvasókat – egy biztos, mindenképp érzelmeket vált ki a befogadókból. Nem történt ez másképp a neves rendező, Zsótér Sándor által színpadra állított produkció esetében sem, melyre több gimnáziumi csoport is érkezett. 

A rendező, főleg az első felvonásban, erősen épít a szimbolikus képekre, gesztusokra. A színészek váratlan testhelyzetekben, tornagyakorlatok közepette, váratlan helyszíneken felbukkanva, a nézőtérre is ki-ki lépve adják elő monológjaikat. A meghökkentő elemek, a helyenként extravagáns jelmezek akár el is terelhetnék a figyelmet a tartalomról, itt azonban megtalálták azt az arányt és megvalósítási módot, hogy mindez még inkább felerősíti az elhangzó szövegek erejét, vizuális formába önti a belső vívódásokat. 

Kiemelkedő színészi alakítást nyújt Raszkolnyikov főszerepében Lelkes Botond egyetemi hallgató. Talán az ő játéka építi a legerősebb hidat a mai kor nézője és a darab egyébként sokszor tőlünk távoli világa között. Jelenléte, szövegmondása, mimikája és gesztusai egy hús-vér fiatal bőrébe bújtatják a darab beteges lelkű főszereplőjét, akivel a néző váltakozva hol együttérez, hol bukását kívánja. E hullámzás maga Raszkolnyikov személyiségéből is fakad, azonban, az eredeti műhöz hasonlóan, a főhős valódi megbánást, áldozatai iránti részvétet aligha mutat – inkább saját nyomorúságos mivoltának és  felsőbbrendűségéről alkotott machiavellisztikus elmélete bukásának felismerése okozza összeomlását. 

Hasonlóképp tárja fel az érzelmek széles skáláját Rába Roland, aki kettős szerepben nyújt emlékezetes alakítást, de Reider Péter, Darabont Mikold és Illés Alexa játéka is hatásos. Többen kettős, hármas szerepekben tűnnek fel. E szereppárosítások önmagukban is szimbolikusak, Raszkolnyikov anyját és a meggyilkolt zálogosnőt például egyaránt Füsti Molnár Éva játssza, hangsúlyozva a főszereplő családjához, anyjához való viszonyának problémáit. Több esetben azonban a szerephalmozások össze is zavarhatják a nézőt, főleg az egyre sűrűsödő események hálójában. 

A második felvonásban még nagyobb teret kapnak a színészek közötti interakciók, a cselekmény eszköztelenebbé válik, ezzel is hangsúlyozva a gondolatok drámáját. 
A darab, ha meghökkentő elemek által is, de visszaadhatja a regény olvasása során megtapasztalt élményt. Bár témája és interpretációja is megosztó, semmi esetre sem hagyja nézőit gondolatok, érzelmek és a reflexió igénye nélkül.