Varga Tamás: A következő generációkon múlik minden

– Milyen Magyarországon az állatvédelem?

– Szerencsére elmondható, hogy hazánkban ezzel a témakörrel egyre magasabb szinten foglalkoznak. Az állatkertek pedig - feladatukból adódóan - kötelesek közreműködni ebben. Az állatvédelem három részre osztható. Egyik szegmense az élőhelyvédelemre koncentrálódik, ezenkívül elkülönítjük a fajvédelmet, illetve a harmadik fogalomkör az egyedvédelem.

Ha egy élettel összeegyeztethetetlen sérülést szenvedett madarat találunk, és az adott faj az élőhelye szempontjából amúgy problémákkal küzd, akkor egy nagyon komoly kérdés merül fel: érdemes-e ezt az egyedet megmenteni? Hagyni szenvedni, hiszen teljes értékű életet jó eséllyel nem tud már élni, hiszen a mindennapi életben segítség nélkül rövid úton a ragadozók martalékává válna. Ilyen esetekben nagyon nehéz döntések előtt állnak az állatkerti, illetve a mentőközpontban dolgozók. Ahhoz, hogy ez a kérdéskör ne okozzon önmagában társadalmi feszültséget, oktatni kell azt, hogy valójában mit jelent az állatvédelem, valamint mi a különbség az egyedek és a fajok védelme között.

– Ezek szerint gyakran fordulnak segítségért hozzátok.

– Természetesen. Mi mindig arra törekszünk, hogy ha bármilyen állat bekerül hozzánk, annak az egészségi állapotát legalább megőrizzük, de mindenképp célunk, hogy javítsuk azt. Az emberek jó szándékból hoznak be egy macska által megcsócsált fekete rigót, amivel - még egyszer mondom – nincsen gond, viszont be kell látni, hogy ez a madár okkal került a négylábú karmai közé. Nem tudjuk, hogy milyen betegséget hordozott, ami végül odáig vezetett, hogy egy ragadozó elkapta. És akkor a lakókörnyezetre vonatkozó állatvédelem mellett ott vannak az élőhelyszintű problémák. Nem egy esetben hívtak minket az idei évben olyan őzekhez, akik – mondjuk úgy - nem a legmegfelelőbb helyre tévedtek be. Ilyenkor mi kivonulunk, elaltatjuk az állatot és átszállítjuk egy neki jóval megfelelőbb és biztonságosabb élőhelyre, ahol ébresztés után szabadon engedjük. 

Ezt ne úgy képzeljék el az emberek, mint a filmekben, hogy mikor megleljük az állatot, elkezd felénk futni, majd az altatólövedék bejuttatása után rögtön összeesik és becsúszik a lábunk elé. Ennek megszervezése komoly munkát igényel. Az altatószerek miatt meg kell becsülni az állat súlyát, illetve az állapotát is figyelembe kell venni, mert ilyenkor túlstresszeltek. Minden esetben a legmesszebbre próbáljuk elszállítani a lakott területről az állatot, viszont azt ki kell emelni, hogy Magyarországon nagyon nehéz olyan helyszínt találni, amely nem egy település közelében van. Egy őz akár 10 kilométert, vagy jóval többet is képes megtenni egy éjszaka alatt. A Mecsekoldal be lett építve, ahol igazából az állatok élőhelyén élünk. Ez például nagyon sok problémát okoz a patások részéről. Fontos tehát szem előtt tartani beavatkozáskor, hogy olyan megoldást találjunk, ahol a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad.

– Mi a különbség a magyarországi és a külföldi állatvédelem között?

– Vannak gondolkodásbéli és szemléletbéli különbségek, azonban egyikre se lehet azt mondani, hogy jó vagy rossz, hiszen a különböző látásmódoknak szemléletformáló ereje van. Azt tudom mondani, hogy hazánkban alapvetően -ahogyan mi is a pécsi állatkertben - az oktatáson keresztül látjuk a megoldást az állatvédelem tekintetében. Erre kiváló lehetőség, amikor tematikus programokat szervezünk, ahol bemutatjuk például az említett mentőmunkákat, azt, hogy hogyan működünk együtt más mentőszervezetekkel. Természetesen külföldi országokban is szerveznek különböző kiváló kampányokat, például ott van az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének a ,,Vietnamazing” nevű megmozdulása, amellyel főleg az ott élő állatokat, valamint az élőhelyüket és az ökoszisztémájukat érintő problémákat juttatják el az emberekhez.

– Sokan megfogalmazzák azt a kritikát, hogy az állatkertek ketrecek közé zárják az állatokat, és kvázi ezzel elveszik a szabadságukat. Mit gondolsz erről?

– Szintén azt tudom mondani, hogy ezt is az oktatáson keresztül lehet megértetni az emberekkel. Vegyük például az oroszlánt, amelynek a vadászterülete a természetben meghaladhatja a 100 hektárt is. Nyilvánvalóan az állatkertben kisebb területen mozog, azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vadonban sokkal több veszély leselkedik rájuk, mint itt. Arról nem is beszélve, hogy az állatorvoslással, állategészségüggyel, az állatjólét szem előtt tartásával sokkal hosszabb életet tudunk biztosítani számukra, egészen egyszerűen annyival, hogy a stresszt a lehető legnagyobb módon kiiktatjuk az életéből. Abba kell mindig belegondolni, hogy nagytestű állatok soha nem kerülnek úgy be az intézményekbe, hogy kimegyünk Afrikába, megtetszik egy egyed és hazahozzuk. Okkal van az állatkertben, nem egy esetben pedig több generációs lakóról beszélünk. És persze ott van az is, hogyha én ezekről az állatokról szeretnék mesélni a látogatóknak, akkor azt megtehetném képeken keresztül is, de sokkal jobban átjön a lényeg, ha odaviszem az érdeklődőket az állathoz, és teljes valójában ismertetem a testfelépítését, és a fajjal kapcsolatos környezeti problémákat, valamint személyes kapcsolatot tudunk teremteni látogató és állat között. Vitathatatlanul igaz az állítás, hogy kisebb területen élnek az állatkertben, mint a természetben.

Egy egyszerű példát mondok: szívószálak és a tengeri ökoszisztémák esete. A fókák orrlyukába egy műanyag szívószál bármikor beszorulhat, ami azzal jár, hogy az állat emiatt nem tud a víz alá merülni, nem tud a ragadozók elől elmenekülni, és végül elpusztul. Erre a problémára az itt élő fókáink segítségével fel tudjuk hívni figyelmet, és rávilágítani arra, hogy miért szükséges nekünk is felelősségteljesebben gondolkodni, és hogyan kell környezettudatosabb életet folytatnunk.

– Igazából, akkor azt is mondhatjuk, hogy mi magunk is könnyen hozzájárulhatunk ahhoz, hogy egy állat elpusztuljon.

– Abszolút. Túlnyomó többségben ez a helyzet, és érzésem szerint sokszor hiába beszélünk fogyasztói társadalomról, szennyezésről, illetve dobálózunk ezen kívül még sok elcsépeltnek tűnő szóval. A lényeg, hogy ha belelátunk egy adott problémába, és mondjuk nem egy dokumentumfilmen keresztül, hanem személyesen megtapasztaljuk, hogy milyen egy nap a mentőközpontban, hogyan küzdenek egy állat életéért – vagy éppen egy faj fennmaradásáért -, akkor értjük meg igazán, hogy milyen nehéz is ez a munka. És persze önkénteskedhetünk - ami egy nagyon jó dolog -, segíthetünk kiszedni a hulladékot a tengerből, viszont ez csupán mérsékli a problémákat. Véleményem szerint hosszú távon az kínálhat megoldást számos fennálló helyzetre, ha megtanítjuk a következő generációkat arra, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat, mint amiket mi, az előzők elkövettek. Fontos megtanítani a kritikus gondolkodásmódot és fontos megismertetni a fiatalokkal a „gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan” mottó gyakorlati értelmét.