Polip

2024.08.08. 12:00

Kapott-e milliókat az MSZP-s tanácsadó élettársa?

Póré László, a Pécsi Kommunikációs Központ igazgatója meglehetősen sértetten tagadta le, hogy az üzleti tervük ellenére fizettek volna milliókat a lejáratásokban élen járó Barabás Béla tanácsadó élettársának. Az üzleti tervvel azonban nem csak az a probléma, hogy ki mit kapott.

Bóka Máté Ciprián

Fotó: Laufer László

A pécsi önkormányzat baloldali lapját kiadó Pécsi Kommunikációs Központ 2023-as esztendőre készített üzleti tervében ugyan sommásan szerepel, de kiolvasható, hogy milyen kiadásaik és bevételeik vannak. Ebben az áll, hogy például az óbudai, MSZP-DK-s önkormányzat televízióját is készítő Pannon Broadcast Kft. havonta közel négymillió forintot kapott a cégtől. (Az kérdés, hogy a munkát elvégzőknek – köztük pécsieknek – végül ebből mi jut.) 

Kapott súlyos összegeket?
Kapott súlyos összegeket?
Fotó: Prathankarnpap

Ki mit kapott?

A „sajtós" kiadások között szerepel még a „sajtófigyelés",  egy magánszemély – aki fotósként dolgozik, vagy dolgozott be a cégnek–, valamint az S-Berry Kft. Ez utóbbi cég azért érdekes, mert Barabás Béla, a városházi sajtókapcsolati tanácsadó élettársának, kedvesének a tulajdonában van. 

Karrier: MSZP-s laptól a városházára

Barabás Béla az önkormányzathoz úgy ejtőernyőzött be, hogy korábban az MSZP-s pártalapítvány által finanszírozott helyi baloldali lap főszerkesztője volt. Városházi forrásaink Barabáshoz és köreihez kötik az elmúlt években indított – személyeskedő – lejáratások szövegezését, amelyeket aztán névtelenül jelentettek meg az önkormányzati lapnál és a baráti oldalakon. Egyes vélemények szerint a jelenlegi városvezető koalíció szintén őt kéri fel, hogyha néhány mondatot kell megírni. 

Balos hármas: Póré-Barabás-Nimmerfroh

Barabás a meglehetősen megkérdőjelezhető minőségű és Pécshez, az önkormányzathoz méltatlan ügyekben láthatóan társra talált az MSZP-sek által kedvelt Póré Lászlóban, a Pécsi Kommunikációs Központ igazgatójában és a DK-s körökben is rendkívül népszerű Nimmerfroh Ferenc főszerkesztőben. Miközben a nemzeti oldalt támadják az önkormányzat erőforrásait használva, addig a baloldali médiaemberek az őket érintő ügyekben összezárnak – például nem beszélnek az önkormányzatnál folyamatban lévő nyomozásokról sem. 

Valótlan adatok az üzleti tervben? 

Ez az „összezárás" lehet az oka annak, hogy bár az üzleti tervben az szerepel, hogy Barabás ismerősének cége is kaphatott pénzt 2023-ban, Póré László azt állította, hogy az elmúlt években nem történt kifizetés a cég számára. Sőt, amikor újabb levelünkben már arra kérdeztünk rá, hogy Barabásnak, vagy rokonainak közvetve, vagy közvetlenül fizettek-e ki pénzt, arra már nem is reagált Póré. Nála arra is rákérdeztünk, hogyha az üzleti terv ellenére mégsem fizettek ki milliókat az említett célokra, akkor ezek szerint ezzel megtévesztették az önkormányzatot. Egy olyan kiadást is feltüntettek a tervükben, amelyre aztán nem is költöttek, de a közel 200 milliós támogatást azért megkapták tavaly. Póré az esetleges megtévesztésre, az üzleti terv további valótlanságaira utaló kérdéseinkre sem válaszolt, és a lap tartalmi ügyeit érintően pedig beosztottjára, Nimmerfroh Ferencre tolta a felelősséget. 

Még ez sem stimmel

Külön érdekessége a beszámolónak, hogy a kiadási oldalon ezer forintos szorzóval számoltak, míg a bevételi oldalon nem, így értelemszerűen ezen adatok sem felelhetnek meg a valóságnak. Azt sem tisztázta az igazgató, hogy a Pécsi Kommunikációs Központ honlapjára felkerült 2023-as üzleti terv létrehozása

  • miért 2024. márciusban történt meg a dokumentum tulajdonságai alapján, 
  • és kit fed le az a bizonyos „Laszlo", aki azt létrehozta. 

Mivel villog a jutalmat kapó igazgató?

Az igazgató szerint ő „a cég üzleti stratégiájának megvalósításával és eredményes működtetésével foglalkozik". 

Az általa említett eredményes működés kapcsán tény, hogy a vállalat úgy ért el minimális „nyereséget", hogy az önkormányzat több támogatást adott, amivel éppen el tudták kerülni a veszteséget, így lett meg az említett eredmény. Az igazgató emiatt milliós jutalomban részesült. A prémium pontos összege azért nem tudható, mert nem elérhető az igazgató fizetése a vállalkozás honlapján, pedig az önkormányzati cégek esetében ez közérdekű adatnak számít. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában