Gyűlnek a lakók aláírásai

2024.08.02. 12:00

Jött egy megoldási javaslat a nemkívánatos pingpongasztal ügyére

A pécsi Mezőszél utcában az egyik tízemeletes társasház tövébe telepítendő új pingpongasztal miatt kezdtek tiltakozó akcióba a lakók. A körzet megválasztott jobboldali önkormányzati képviselője, Barkóczi Csaba megoldási javaslattal állt elő az ügyben, amelynek előzményeiről hírportálunk is beszámolt.

Bama.hu

Barkóczi Csaba a közösségi oldalán a fejleményekről közölte, hogy a tiltakozásról értesítette a Biokom NKft. ügyvezetőjét és a munkálatok felfüggesztését javasolta, ami időközben meg is történt. – Ezen túlmenően személyesen egyeztetettem az ügyben Lovász István pécsi jegyzővel – számolt be a képviselő.

– Látva, hogy az érintettek körében jelentős elutasítottsága van az utcabútor telepítésének, azt javasoltam, hogy a Mezőszél utca másik oldalán, a mostani helyszíntől 70 méter távolságra található, évtizedek óta itt álló, régi, leamortizált és balesetveszélyes pingpongasztalt cseréljék ki az újra

 – fogalmazta meg javaslatát Barkóczi Csaba. Mint megjegyezte, amennyiben azonban az ottani társasházak lakói is inkább szabadulnának az asztaltól, akkor szerinte valamelyik környező általános iskolának kellene felajánlani az eszközt.

A nemzeti oldal politikusa kitért arra is, hogy a napokban átvette az aláírások első körét a tiltakozás kezdeményezőitől, akik tovább folytatják a szignók gyűjtését a környező lépcsőházakban és a nyaralásból most hazatérő szomszédaikat is felkeresik.

Mint korábban megírtuk, a tiltakozás oka, hogy a lakók tapasztalati szerint a jelenleg már meglévő köztéri bútorokat, köztük padokat, asztalokat sem az itteni állandó lakosok használják, hanem leginkább éjszakai tivornyázások alkalmával a környéken albérlőként élő egyetemisták. Továbbá több esetben hajléktalanok találkozóhelyeként szolgálnak, amely jelenségek gyakori okai a lakók és „idegenek” közötti konfliktusoknak.

A június 10-i helyhatósági választásokon a pécsi polgári szövetség színeiben a körzetben mandátumot nyert Barkóczi Csaba korábban rögzítette, meggyőződése, hogy „az önkormányzat és a polgármester nem mehet semmilyen ügyben öncélúan a lakók akarata ellen, különösen ilyen kérdésekben, amelyek bár apróságnak tűnnek, valójában mégis a legérzékenyebbek: a pécsiek személyes otthonuk körüli komfortérzetét sértik”.

A nemzeti oldal politikusa szerint az ügy kísértetiesen hasonlít a Móricz Zsigmond téri kutyafuttató ügyére, ahol a lakók végül birtokvédelmi eljárás megindításával kényszerítették rá a polgármestert, hogy – mint fogalmazott - „pakolja arrébb” a beleegyezésük nélkül az ablakaik alá telepített kutyafuttatót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában