Múltidéző

2024.08.18. 12:00

Jókedv és közös munka a táborban

A különböző táborok, nyári elfoglaltságok igazán népszerűek a fiatalok körében. Ez évtizedekkel ezelőtt is így volt. A középiskolás és egyetemista korosztály tagjai a ’80-as években jó kedvvel mentek az építőtáborokba. Itt garantált volt a jó társaság, a közös munka során új barátokat szerezhettek és új készségeket sajátítottak el a résztvevők. 

Tóth Viktória

Népszerű volt a pécsváradi régésztábor

Fotó: Laufer László

A Pécsi Állami Gazdaság építőtábora Danic pusztán volt, ahová szezononként fiatalok százai érkeztek az ország területéről. A munka nagy része gyümölcsök szedéséből és osztályozásából állt. A lédús barack, meggy szedése közben bizonyára kóstolni is lehetett. S akár még versenyezni is tudtak, hogy ki szedi gyorsabban tele a ládákat. A Bólyi Állami Gazdaságban pedig címerezőtáborok voltak. 

A környezetvédelmi építőtáborokban résztvevő diákok általában pécsi, belvárosi kollégiumokban laktak. A munka során zöldterületeket hoztak létre, fákat ültettek, a várost szépítették. A kistelepülések tájházaiba is várták a fiatalokat, ahol például kézműveskedni lehetett. 

Pécsváradon régésztábort tartottak több alkalommal is, a diákok az ásatásokon dolgoztak. De a képzőművészet iránt érdeklődők is táborozhattak a városban egykor. Az egykori Zeneművészeti Főiskola zenei táborait is nagy számban látogatták a fiatalok. A leendő egyetemisták pedig a gólyatáborokban készültek fel a rájuk váró megmérettetésre. Már a ’80-as években is a sikondai tábor volt az egyik legnagyobb, itt különböző tematikus programokat is rendeztek. 
Ezek a táborok határozták meg a diákok nyarát, s az itt szerzett élményekre még évtizedekkel később is szívesen emlékeznek vissza. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában