Közlemény

2024.07.31. 13:48

Újított a MÁV és Volán: mostantól EMMA segít az utazásban

Szerdától a MÁV okostelefon-alkalmazásának legújabb verziója érhető el, amelyben – az informatikai frissítéseken túl – egy fontosabb tartalmi változással is találkozhatnak a felhasználók: a főmenüben található térképet felváltotta EMMA, a MÁV-VOLÁN-csoport egységes menetrendi és térképes útvonaltervezője – olvasható a MÁV közleményében.

Bama.hu

Fotó: Karnok Csaba

A tesztüzemben már nyár elején elindult EMMA (Egységes Menetrend Magyarországon) az első olyan, integrált utazástervező platform, amellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is. Így segítségével bárki egyszerűen, gyorsan és megbízhatóan tervezheti meg utazását a közösségi közlekedés szinte minden eszközével.

Az immár a MÁV appon keresztül is elérhető felületen egy helyen és valós időben követhető minden vonat, Volánbusz és HÉV, továbbá a BKK és számos helyi járat minden lényeges információja, beleértve az esetleges késéseket és más, rendkívüli közlekedési eseményeket. Azt is, hogy melyik vágányról indul a vonat és melyik kocsiállásról az autóbusz, továbbá mikor érkezik a járatunk az adott megállóba.

A fejlesztéssel párhuzamosan természetesen a megszokott, „borsópöttyös” térkép sem tűnik el, a weboldalon továbbra is elérhető lesz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában