Körbekordonozták és visszabontották

2024.07.17. 12:30

Látványos részéhez ért a temetőkerítés felújítása - videó

Az utóbbi időszakban látványos részéhez ért a Pécsi Köztemető kerítésének felújítása azzal, hogy a kerítés Nagyárpádi út és a Faiskola utca találkozásánál lévő kerítésrészt körbekordonozták és mintegy 40 méteren visszabontották.

Bama.hu

Fotó: Löffler Péter

A köztemető korábban közölte, hogy az idén 120 éves sírkert kerítésének állapota jelentősen leromlott az elmúlt évtizedek során, ezért a BIOKOM a kerítés felújítása mellett döntött. A Rauch János Városi Sírkert Megújítási Program keretében a munkálatok még tavaly ősszel az északi falnál kezdődtek.

Munkatársaik a kerítés külső részénél fugáztak, a belső résznél a fellazult vakolatot leverték és újravakolták. A kerítésre új cserepek is kerültek. Az oszlopokat is javítják, azok is új cserepeket kapnak – részleteztek.

A közelmúltban indult, ideiglenes kerítés kialakításával jelzett munkálatokról az intézmény jelezte, hogy az elmúlt évtizedek során az északi- és Nagyárpádi úti fal találkozásánál a kerítés alámosódott. Lapunk úgy tudja, hogy a volt olyan kerítésrész a szóban forgó területen, ahol az építmény a függőlegeshez képest mintegy 10 centimétert dőlt kifelé a Faiskola utca irányába.

A köztemető tájékoztatása szerint ezen a szakaszon kilenc egységet teljesen vissza kell bontani, majd újra alapozni és új kerítést építeni. Egyúttal hangsúlyozták, hogy a munkálatok ideje alatt a temetői őrszolgálat fokozott figyelmet fordít erre a területre. A Pécsi Köztemető egyúttal arra kérte a temetőlátogatókat, hogy az építkezés idején legyen körültekintőek, valamint ha autóval érkeznek a temető területére, akkor kerüljék a sírkert ezen részét.

A temető felújításának további részleteiről lapunk a hét vége felé újabb cikkben fog beszámolni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában