Remek

2024.07.06. 07:00

Egy éve nincs Pécsen az exvezér, de így is kap jutalmat

Éppen egy évvel ezelőtt mondott fel a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt.-nél és hagyta el a várost Szabó Szilárd vezérigazgató, aki nagyjából 200 millió forintjába kerülhetett a pécsieknek.Már nincs is Pécsen, most mégis közel 10 milliót kap jutalom gyanánt az önkormányzattól.

Bóka Máté Ciprián

Egy éve éppen nyár közepére, az uborkaszezonra időzítette a baloldal annak a bejelentését, hogy a Pécsi Vagyonhasznosító Zrt. vezérigazgatói székét otthagyja Szabó Szilárd, akinek kinevezése is botrányos volt, miután az előző, a nemzeti oldal idejében dolgozó vezetővel szemben szinte kétszer annyit kapott Péterffy Attila MSZP–DK-s polgármestertől és koalíciójától. Szabó ezt annak köszönhette, hogy rendkívül jó baráti kapcsolatot ápolt az MSZP-s körökkel. A vezérigazgató családi okokra hivatkozva távozott a posztjáról és még Pécset is elhagyta, de a jutalom mégis jár neki.

jutalom, szabó szilárd
A jutalom mindenképpen jár Szabó Szilárdnak! 

A baloldali politikusoknak kedves vezérigazgató évente nagyjából bruttó 38 millió forintot keresett, néhány év leforgása alatt meghaladta a 100 milliót a fizetése. A becslések szerint a közterhekkel, adókkal együtt nagyjából 200 millióba került így a pécsieknek a Budapestről Pécsre hozott vezérigazgató. 

Helyére aztán Jedlicska Zsófia került, akinek kinevezése szintén botrányos volt, hiszen szülinapja miatt el sem jött a közgyűlésre, terveiről nem is lehetett kérdezni, ráadásul nőként kevesebbet is adtak neki a baloldali városvezetők, mint elődjének. 

 

Jutalom: a városvezetők nem fukarkodtak!

Mindenesetre most mindkét vezető annak örülhet, hogy a baloldali önkormányzat jutalmat ad nekik, hiszen a prémiumok kiutalását Péterffy Attila pécsi polgármester nevében Ruzsa Csaba alpolgármester jóváhagyta a héten. 

Ennek megfelelően a 2023-as regnálásának végéig, augusztusig Szabónak jár a jutalom, még szeptembertől az év végéig már Jedlicska Zsófiának. Szabó azonban csak 85 százalékos teljesítményt ért el, így neki csupán bruttó közel 9 millió forint jár a már megkapott bruttó 14,4 millió forintos fizetésén túl. Mivel nincs már Pécsen egy éve, így ezt az összeget tehát utánaküldik. 

Jedlicska a havi bruttó 1,4 milliós havi fizetésének 70 százalékát kapja meg prémiumként, esetében tehát a 2023-as esztendőre vonatkoztatva most bruttó közel 4 milliós prémium ütheti a markát. 

 

A Pécsi Vagyonhasznosító Szabó idején:

  •  a volt vezérigazgató saját bevallása szerint is 320 százalékkal teljesítette túl a cég ezzel kapcsolatos tervét. Ennek is köszönhetően 2021-ben és 2022-ben mintegy 580 millió forint értékben adtak el ingatlanokat
  • Szabó szinte azonnal dobra verte azt a belvárosi ingatlant, az egykori menzát is, amellyel kapcsolatban Péterffy Attila a közleményében még arról beszélt, hogy visszaszerezték a pécsiek számára. 
  • A baloldal által sokat hangoztatott szakmaiság jegyében követhette el azt is, hogy a Széchenyi téren lévő ingatlanok párkányának és vakolatának javítását fél évig elhúzták, de arra már nem kerítettek sort, hogy a felállványozott épületeken legalább egy tisztasági festést elvégezzenek, meghagyták ugyanolyan lepukkantnak a homlokzatokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában