2024.06.22. 11:00
Burján István mesél a Szent Iván-éj izgalmas néphagyományairól
Korábbi cikkünkben Nagyváradi László csillagász segítségével vizsgáltuk meg, mit is jelent pontosan a nyári napforduló csillagászati szempontból. Most pedig Burján István főmuzeológus, a Janus Pannonius Múzeum (JPM) Néprajzi Múzeumának vezetője világítja meg az égi jelenséghez kapcsolódó számos Szent Iván napi néphagyományból a legfontosabbakat.
Fotó: BUS CSABA
Szent Iván éjszakáján minél nagyobb tüzet kell gyújtani, hogy megidézzük a világosságot. Ez a nap a világosság kiteljesedése – így foglalta össze a napfordulóhoz kapcsolódó népszokások lényegét Burján István.
Az ünnep egyik leglátványosabb elemét még napjainkban is tartják: ez pedig a Szent Iván napján éjfélkor gyújtott tűz átugrása. A tűz egyszerre fény, világosság, aminek egyúttal tisztító hatása is van – hangsúlyozta a főmuzeológus, aki jelezte: a régi időkben az addig még csak titokban egy párt alkotó fiatalok Szent Iván tüzének átugrásával tették a mutatták meg magukat közösségüknek, azaz „a tűz megvilágította az ő tiszta kapcsolatukat falujuk előtt”.
A tűz azonban azt is felfedte, hogy a jövendőbeli menyecske milyen leány valójában.
Burján István szavaiból kiderült: e produkciónak különös jelentősége volt az akkori idők leányai számára, ugyanis kecsesen kellett átugrani a lángokat ahhoz, hogy megfeleljenek közösségük, köztük leendő anyósuk elvárásainak. Nagyon hivalkodóan nem volt szabad ugrani mert az gyanút ébresztett, ugyanakkor ha valaki nagyon esetlenül tette ezt, az egy életre rajta maradhatott
– mesélte.
A főmuzeológus úgy folytatta:
a tűz tisztító hatása miatt a fiatal korosztály mellett az idősebbek is kivették a részüket a Szent Iván napi szokásokból. Az idősebb férfiak is „varázsolták magukat”. Ők pálinkába kortyoltak, majd - mintegy sárkány - fújták ki a pálinkagőzt, hogy a rosszat, betegséget tűz formájában elégessék. A meglettebb korúak már nem ugrottak tüzet, csak a lábukat átkanyarították a lángok felett.
Burján István kitért arra is, hogy a már elhamvadt tűz hamuján, parazsán – amolyan próbatételként – mezítláb keltek át az emberek.
Mint elmondásából kiderült, ennek a hamunak további jelentőséget tulajdonítottak eleink, ugyanis azt még akkor éjjel kivitték a szántóföldekre és a terület egyik vagy másik sarkát „megterítették” vele, hogy áldásban és védelemben részesüljön a föld és termése is.
Ugyancsak e jeles nap népszokásai közé tartozik, hogy akkor a férjhez menni készülő lányok, akik már kinyilvánították e szándékukat, meghenteregtek a kenderben. Aki után a kender felállt, az azt jelentette, hogy a lány férjhez fog menni – mesélte.
Pogány eredetű ünnep, amely már Keresztelő Jánoshoz kötődik
Az online enciklopédia szerint Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezik Magyarországon. A történészek az egyik legpogányabb ünnepnek tartják, de ma Keresztelő János egyházi napjához és Szent Iván (tehát Keresztelő János) névnapjához kötődik. Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól három nap választja el, mivel az június 21-re esik az északi féltekén. Korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód sajátossága és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep. A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.
