Dr. Kollár Lajos: „Ez a díj nyilvánvalóan az első sorba kerül”

– A hivatalos indoklás szerint a díjat „a klinikai betegellátás terén végzett iskolateremtő tevékenységéért, az egyetemi hallgatók tudásának elmélyítése terén hosszú évtizedeken át példaértékűen magas színvonalon végzett oktatómunkájáért, nemzetközileg is elismert szakmai és tudományos tevékenységéért, aktív közéleti és egészségügyi igazgatási munkájáért az Egyetem társadalmi kapcsolatainak építése és fenntartása érdekében kifejtett munkájáért” kapta. Bármelyikről beszélhetünk, de kezdjük inkább a kezdetekkel. Hogyan és mikor került a pécsi egyetemre?
– 1966. szeptember elsején, azaz immár 57 éve léptem be a Pécsi Orvostudományi Egyetem kapuján. Az érettségi után egyébként politikai okok miatt elsőre nem vettek fel ide, akkor egy évig műtősfiúként dolgoztam, ezt követően kerültem be. Amikor végeztem, nem kaptam munkát Pécsett, ugyanígy politikai okok miatt. Ezért Szekszárdon helyezkedtem el, a megyei kórházban, ott dolgoztam két évet, a kiváló sebész és érsebész, Kelemen Endre mellett. Ott keresett meg Kiss Tibor professzor, aki kiharcolta, hogy visszajöhessek Pécsre dolgozni. Ennek a két embernek rengeteget köszönhetek, a mai napig hálás vagyok nekik.

– Nagy öröm volt Pécsre visszajönni?
– Óriási. Én tüke pécsi vagyok, nekem a város is, az egyetem is nagyon fontos, úgyhogy egy percig nem gondolkodtam a váltáson, ráadásul Kelemen Endre is támogatott. A 2. klinikán kezdtem dolgozni, aránylag fiatalon megcsináltam a minősítésemet, habilitáltam. Aztán egy nap behívott magához Bauer Miklós professzor, és közölte, hogy én leszek az Érsebészeti Tanszék igazgatója. Ez óriási megtiszteltetést jelentett. A munkatársaimat magam választhattam meg, és nagyon gyorsan sikerült egy kiváló, ütőképes csapatot összehozni. Nyugodtan mondhatom, hogy volt olyan időszak, amikor a pécsi érsebészet az országban a legjobb volt.

– A Klinikai Központ vezetésével, gondolom, ezért is bízták meg.
– Nem tudom, konkrétan miért gondolt rám Lénárd rektor úr, amikor felkért, de nagyon jólesett. Hogy működőképes az a rendszer, amit akkor kitaláltunk, azt az is bizonyítja, hogy mostanra nagyjából az összes hasonló intézmény így működik. Ugyanakkor eseménydús időszak volt: akkor kezdődött a 400 ágyas klinikai tömb felújítása, elindult a pécsi egészségügyi ellátórendszer átalakítása, a megyei kórház integrációja. Egy sor pályázatot is elnyertünk, néhány ezek közül a közelmúltban fordult célegyenesbe.

– Beszélgettünk akkor is, amikor befejezte a munkát a Klinikai Központ főigazgatójaként. Akkor még nem tudta, hogyan fognak telni a hétköznapok. Mostanra elmondhatjuk: nem unatkozással…
– Így igaz, sok feladatom van. 2018-ban Kásler Miklós miniszter úr felkért arra, hogy dolgozzam a stábjában. Ez is egy nagyon nagy megtiszteltetés volt, ráadásul, úgy gondolom, ezzel a munkával is tudtam támogatni a pécsi egyetemet, például sok pályázatot tudtunk ide irányítani. Persze ebben sokat segített, hogy nagyon harmonikus a kapcsolatom a pécsi egyetem vezetésével. Egy évvel ezelőtt a Professzorok Batthyányi Köre elnökének választott, ez is egy óriási elismerés, hiszen egy nagy tekintélyű grémium­ról beszélünk. Sok egyetemi emberrel dolgozom itt együtt, könnyen lehet kapcsolatokat alakítani – amelyeknél mindig szem előtt tartom, hogy miként profitálhat ebből a Pécsi Tudományegyetem.

– A polcon, illetve a falon sorakoznak a különféle díjak, elismerések. A mostani hova kerül?
– Nyilvánvalóan az első sorba. Borzasztóan büszke vagyok erre, az alma matertől kapni egy ilyen elismerést rengeteget jelent nekem. Amikor az egyetemen, vagy később, az egyetemért dolgoztam, akkor persze nem a későbbi elismerések lebegtek a szemem előtt, de nagyon jólesik, hogy megkaptam a visszaigazolást arról, hogy volt értelme a munkámnak.