A szeretet leleményes és találékony

– A koronavírus-járvány határozta meg az idei esztendőt, sokan kerültek nehéz helyzetbe, sokan veszítették el szeretteiket betegség következtében – mi lehet a 2020-as, szokványosnak nem mondható év üzenete a mai ember számára?

– Az idei esztendőben egészen váratlanul érintett bennünket a járvány megjelenése. Mikor először hallottunk róla, úgy gondoltuk, hogy távol van, másokat érint. A mi országunkat, népünket, vagy éppen családjainkat, gyermekeinket, magunkat nem érinthet. Pillanatok alatt kiderült, hogy a vírus körbejárja a világot, átrendezve szokásainkat, kapcsolatainkat, a gazdaságot, utazási szokásainkat, a turisztikai tevékenységet. Sok mindent, amit addig magától értetődőnek kezeltünk, egy pillanat alatt meggondolás tárgyává tett és valamilyen értékrend alapján kellett meghozni döntéseinket: mit tartunk fontosnak, mit tartunk értékesnek? Mi az, ami elhagyható és mi az, ami semmiképpen sem?

– A járvány miatti korlátozó intézkedések okán a fiatalok mindennapjai is jelentősen megváltoztak, az online oktatás is új kihívások elé állította őket. Milyen tanulságot vonhat le a fiatalság az idei év történéseiből?

– Tavasszal nem ismertük pontosan a vírus jellegzetességeit, érthető módon szigorúbb intézkedések történtek, mint ami így utólag indokoltnak tűnik, mégis hasznos volt. Ezek az intézkedések leginkább a fiataljainkat és az idősebb korosztályt érintették. Az idősebbeket a veszélyeztetettség okán próbáltuk óvni, védeni, hiszen az ismereteink alapján a vírus rájuk nézve a leginkább veszélyes. Ugyanakkor a fiataljaink nem tudták a számukra oly fontos és megszokott, mindennapi tevékenységüket végezni, nem vehettek részt iskolai oktatásban, közösségi alkalmakon. Nem élhették úgy mindennapi kapcsolataikat, ahogy az számukra megszokott volt. A közösségi élet, a személyes kapcsolat, a kultúra különböző formái, a hagyományainkhoz kapcsolódó szokások, közösségi ünnepek nem pusztán találkozási alkalmak, hanem identitást formáló események mindannyiunk számára. Így, amikor a fiatalok kénytelenek egymástól távol lenni, vagy kénytelenek még inkább beszorulni a digitális térbe, akkor ez nem csak a kommunikáció megváltozását jelenti valamilyen mértékben, hanem sokkal inkább antropológiai kérdéseket vet fel: mivé formálja az embert ez a fajta magatartás? Ettől függetlenül, amikor úgymond a normális életet éltük, ezek akkor is valós kérdések voltak, melyekre talán kevésbé figyeltünk, most azonban kiemelkedett a jelentőségük. Személyes kapcsolat nélkül, a konkrét, közvetlen szeretetkapcsolat nélkül hogyan formálódik az ember? Hiszen a közösség, mint a nevelésnek, a növekedésnek, az önmagunkra ismerésnek a helye nélkülözhetetlen. A fiataljaink szenvedték meg leginkább. Ezért is volt öröm, amikor a nyári enyhítések következtében újra élhették mindennapi és vágyott, megszokott életüket.

– A templomok nem zártak be ugyan, ám a szentmisék tavasszal néhány hétig nem voltak látogathatók, azok online követésére nyílt lehetőség. Mennyire okozott nehézséget a híveknek, a lelkipásztoroknak az új helyzethez való alkalmazkodás?

– Tavasszal – a Szentatya rendelkezései és a szigorú állami intézkedések értelmében – templomainkban nyilvános istentisztelet megtartására nem kerülhetett sor, védve az időseinket és minél inkább csökkentve a találkozás lehetőségét. Kétségtelen tény, hogy ezáltal jelentősen megváltozott a lelkipásztorok tevékenysége. Más, új utakat kerestek ahhoz, hogy a híveiket katekézisben részesítsék, információkat juttassanak el hozzájuk, vagy adott esetben gondoskodjanak az egyedülálló és betegséggel küzdő közösségi tagokról. Ez egyrészt nagy erőfeszítést jelentett és jelent mindenki számára, másrészt viszont látjuk, hogy a szeretet mennyire leleményes, mennyire találékony – megkeresi azokat a lehetőségeket, amelyek a továbbélést, a szolidaritás megélését tudják szolgálni. Most, az elmúlt hetekben ismét látjuk a vírushelyzet következményének súlyosbodását és az ezzel kapcsolatos szabályozás szigorodását és ez ismét távolságtartásra int bennünket. Több helyen halljuk iskolai osztályok, tantestületek, óvodáscsoportok és szüleik kényszerű karanténba vonulását. Ezekben a döntésekben érthető módon az emberek egészsége, élete az elsődleges érték, de ugyanígy megjelennek a gazdasági szempontok is. Másrészről felmerül az a kérdés, hogy vajon milyen kockázatot tudunk vállalni a szeretet cselekedeteinek gyakorlásával akkor, amikor látjuk, hogy vannak olyan testvéreink – orvosok, ápolók, bolti eladók, közszolgálatban részt vevő munkatársak, – akik munkavégzésük során számtalan emberrel találkoznak, vállalva a találkozásból fakadó kockázatot és mégis végzik a munkájukat. Lelkipásztoraink is megfelelő kockázatot vállalva végzik a szolgálatukat. Hála Istennek, a legtöbb kórházba, egészségügyi intézménybe az érvényes szabályok megtartásával és a szükséges – orvosokat, ápolókat megillető – védőfelszerelésben be tudnak menni, látogathatják a betegeket, vigasztalást, reményt nyújtva mindazoknak, akik a betegség kétségei között vannak, adott esetben komoly fájdalmakkal is küzdve. Imádkozunk a járványhelyzet megszűnéséért, az orvosokért, kutatókért, ápolókért. Imádkozunk azokért a pedagógusokért, akik vállalják a nevelés, oktatás kockázatát és reméljük, hogy megfelelő fegyelemmel tudjuk mind a közösségi, a családi, mind a liturgikus ünnepeinket megülni.

– Az idén szeptemberre tervezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a járványügyi helyzet miatt a jövő évre halasztották – mennyiben befolyásolja ez a világeseményt, illetve az arra való felkészülést?

– Ferenc pápánk döntése értelmében a 2020-as esztendőre Magyarország megkapta az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus megrendezésének a lehetőségét, de az ismert okok miatt erre nem kerülhetett sor. Ugyanígy Ferenc pápa döntése értelmében a következő esztendő szeptemberében fogjuk megülni ezt a világméretekben is nagy jelentőségű eseményt. A szervezőbizottság tagjai minden információ birtokában azokat a döntéseket hozzák meg a készületre vonatkozóan, amelyek lehetővé teszik, hogy méltó módon tudjunk ünnepelni. Természetesen nagyon sok bizonytalanság van az egészségügyi helyzet és ennek kapcsán az utazás, szállásfoglalás helyzetét illetően. Amint a szervezőbizottság tagjai erre vonatkozóan bármilyen biztos információval rendelkeznek, azt megfelelő módon kommunikálják majd, és az egyházmegyék is ennek megfelelően alakítják ki pasztorális tevékenységüket.

– A székesegyház felújításának munkálatai hol tartanak?

– Nagy örömünkre szolgál, hogy mind a pécsi lakosok, mind a Pécsi Egyházmegye hívei is nagy örömmel és érdeklődéssel kísérik a Székesegyház felújításának munkálatait. Örömmel jelentem, hogy ezek a munkálatok tervszerűen, szakszerűen és remélem, hogy mindannyiunk megelégedésére történnek. A határidőket tudjuk tartani, már csak kisebb munkálatok vannak hátra, amik nem akadályozzák a liturgikus ünneplést és a turisztikai tevékenységet. A Szent Mór-kápolna előtti oldalhajó restaurálása várat még magára. Ezzel együtt folynak a kápolnákban lévő orgonák felújítási munkálatai, bútorbeszerzés. Karácsonykor már egy teljesen felújítottnak mondható székesegyházba térhetnek be a hívek. Ugyancsak nagy öröm, hogy püspökutódom január 6-án, vízkereszt ünnepén tartandó beiktatása méltó körülmények között történhet meg. Nagyon szépen sikerült a felújítás, őrizzük, óvjuk és tekintsük sajátunknak ezt a gyönyörű, Európa- és országszerte nagy hírű székesegyházat.

– Az adventi időszak is rendhagyó, a Pécsi Advent programsorozat online követhető. A karácsony ünneplésének mikéntje is eltér majd a korábban megszokottól. Valóban más lesz (lehet-e egyáltalán más) mindezek következtében az idei karácsony?

– Karácsonyra készülve felhasználjuk az adventi időszak ajándékait. Hagyomány a pécsi székesegyházban, hogy egy-egy gondolat köré fonódnak az adventi hajnali misék homíliái. Idén a Római levél egy részletét választottuk ki és követjük napról napra egy megadott tematika szerint. Hisszük, hogy a szent időben, amikor a lelkünket készítjük, amikor érzékenyebbek vagyunk Isten igéjének a befogadására, nyitottabb a szívünk arra is, hogy Isten igéjét – annak intellektuális, tudható, tanulható voltát – jobban be tudjuk fogadni, hiszen hitünkben a liturgia, a tanítás, a szolgálat és az imádság fegyelme, rendje mind összetartozik, kölcsönösen átjárják egymást. Vagyis nem tudok helyesen imádkozni és jól szeretni, ha nem ismerem jól a hittitkot és nem tudok közösségi életet sem jól élni, ha nem a világos rendező elvek vezetnek. Ebben szeretnénk segíteni a napról napra betérő híveknek. Sajnálatos módon a roráték megszokott agapé, szeretetvendégség része idén elmaradt, de reméljük, hogy jövőre lesz mód újra megtartani.

– Január 6-án iktatják be a Pécsi Egyházmegye új püspökét. Érsek atyát viszontláthatjuk még városunkban? Milyen emlékeket őriz a Pécsett töltött évekről?

– Nagy ajándék az egyháztól, hogy Ferenc pápa Felföldi László atya személyében kinevezte az új pécsi megyéspüspököt. Püspökké szentelésére és beiktatására január 6-án, vízkereszt ünnepén bemutatásra kerülő szentmisén kerül sor. Itt is szükséges figyelembe venni az érvényes járványügyi előírásokat, tehát csak meghívott vendégeket, kis létszámban tudunk elhelyezni, biztosítva a megfelelő távolságot egymástól. Ugyanakkor online és televíziós közvetítés formájában lehetővé tesszük, hogy azok a hívek és közösségek, akik szeretnének csatlakozni, megtehessék és részesedhessenek ebben a nagy ajándékban. Természetesen az új püspök atyának szándéka az, hogy amint erre alkalom nyílik, ünnepi formában sor kerüljön arra a találkozásra, amikor a Szentlélektől kapott ajándékokat együtt, az egyházmegye egésze, közösségben tudja ünnepelni és befogadni. Én magam nagy örömmel szolgáltam Pécs városában, a Pécsi Egyházmegyében. Nagy örömmel vettem részt a különböző közösségek, plébániák, helyi önkormányzatok, települések életében. A szándék mindig az volt, hogy az Isten irgalmát – az Egyház egyértelmű tanításával – minél közelebb tudjam vinni minden hívő és nem hívő ember számára. Biztos vagyok abban, hogy Pécs városa számomra gazdagító erővel hat, a pécsi emberekkel összekapcsolódik az életünk. Ahogyan Ferenc pápa döntésének kihirdetésekor, veszprémi érsekké történt kinevezésem alkalmával mondtam, készséges akarattal vagyok jelen most már másfél éve a Veszprémi Főegyházmegyében. A kormányzás feladatát átadva minden erőmmel azon leszek, hogy a Veszprémi Főegyházmegyében az emberek javát, Jézus Krisztus személyének megismertetését meg tudjam tenni, hiszen számunkra Jézus az értelmezési pont – életutunk, örömünk és reménységünk alapja. Nagyon hálás vagyok a Pécsi Egyházmegyében töltött közel tíz évért. Köszönetet mondok mindenkinek, akivel bármi módon is kapcsolatba kerülhettem. Isten áldja az Önök munkáját! Kérem, hogy bátran, igaz értékek alapján szolgálják az itt élő embereket, hogy mindenki számára valósággá váljék az Egyházmegye jelmondata: „Reményt és jövőt adok nektek”.

Felelőtlen életmóddal nem pusztíthatjuk az utánunk jövő generáció életterét

– A Pécsi Egyházmegye lelki mottója a 2021-es évben a következő: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” Dr. Udvardy György érsek elmondta, hogy miért ezekre a sorokra esett a választás.

– Az Egyházmegyében hagyomány, hogy évről évre egy-egy szentírási mondat köré rendezzük tevékenységünket, végezzük feladatainkat. A 2021-es esztendőre vonatkozóan a Teremtés könyvének leírásából választottunk egy mondatot, ami így szól: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2,15). Az apropót az adja, hogy Ferenc pápa erre az esztendőre vonatkozóan meghirdette a teremtésvédelmi évet. Ehhez szeretnénk mi is kapcsolódni pasztorális programokban, intézményi tevékenységünkben vagy akár a hivatali kultúránk megváltoztatásában is. Ebben a mondatban ugyanis kiemelkedik az ember méltósága, tudatos felelőssége. Hangsúlyt kap az a felelősség és teher is, miszerint az ember a rábízott teremtett világot azért kapta, hogy az üdvösséget szolgálja, tehát művelni és őrizni kell azt. Számunkra a teremtett világ védelme messze több mint a javak igazságos elosztása, több mint gazdasági kérdés vagy „zöld” gondolkodás, környezetvédelmi tevékenység. Ezeket mind fontosnak tartjuk, ugyanakkor éppen ebből az emberi személyiséghez kötődő méltóságból és felelősségből fakad, amit mi a teremtett világért szeretnénk tenni. Globálisan, de univerzálisan is gondolkodunk, mégpedig a generációk között. Ugyanis nem tehetjük meg azt, hogy felelőtlen életmóddal az utánunk jövő generáció életterét, energiáját, élelmiszerkészletét szennyezzük, vagy fogyasztjuk el úgy, hogy tőlük nem volt mód ezt kérni, és nekik nem volt módjuk beleegyezésüket adni ehhez. Ezért sokkal tágabb gondolkodást kíván tőlünk, mint pusztán hétköznapi gyakorlatok módosítását.