Elsőként kapta meg a Magyar Bor Akadémia életműdíját

– Rengetegen próbálnak ma már a borból boldogulni. Mi a jó borász titka?

– Egyértelmű, hogy megfelelő szakismeret kell hozzá, de legalább ilyen fontos a maximalizmus, a szőlőben és a borban a minőségre törekvés, még áldozatok árán is, ami terméskorlátozásban nyilvánul meg, valamint a ráfordításban, az ápolásban. Természetesen a szőlőtermesztéstől a palackozásig a folyamat minden részére oda kell figyelni, mert bármilyen apró hiba rontja a végső minőséget.

– Miként lett a villányi borászatnak ekkora renoméja?

– A kilencvenes évek elején tán négy-öt igazi borosgazda volt itt. Ami beindította a borturizmust, ezt a pezsgő életet, az a Borút Egyesület, melynek én voltam az első elnöke. Ekkoriban egész Európa a borutak lázában égett. Macedóniától Szicílián, a német borvidékeken át Spanyolországig megnéztünk minden jelentősebb borutat, termelőkkel, polgármesterekkel beszélgettünk, rengeteg hasznos tanácsot kaptunk.

– Ez a borászkodó verseny milyen hatással van a minőségre?

– Feltétlenül pozitív az összkép. Kezdetben sokan féltek a konkurenciától, hogy hol lesz annyi vendég, ami megtölt minden pincét. Aztán, amikor benépesült minden fogyasztókkal, egyszeriben sokkal jobban odafigyelt mindenki a bor minőségére.

– Mi a véleménye a bevezetett új szőlőfajtákról?

– Ezen a téren meglehetősen konzervatív vagyok.

– A globális felmelegedés mennyire kever be a szőlészeteknek?

– A vörösborszőlő-termelésben pillanatnyilag a pozitív hatását érezzük, leszámítva a szélsőségeket. Úgy megváltozott a klíma, hogy míg korábban azt tartottuk, öt évente legfeljebb egy-két jó esztendő lehet, napjainkban ez ötből négyszer is bejöhet. Ha csak az utóbbi nyolc évet nézzük, 2010 volt katasztrófális, 2014 a gyenge, 2012 pedig a túl jó (mert az is gond, ha a cabernet már augusztusban beérik), a többi viszont mind kiválóra értékelhető. Ha pedig ez folytatódik, akkor egy-két meleget kevésbé tűrő kitűnő fajta el fog tűnni. Például az én egyik kedvencem, a pinot noir is veszélyben van.

– Hogy látja a pince jövőjét?

– Nem félek a folytatástól. A nagyobbik unokám, ifjabb Zsolt a Kertészeti Egyetemet elvégezve bejárta a világ nagy borvidékeit, Kaliforniától Új-Zélandig, Franciaországban pedig elvégzett egy angol nyelvű borász mesterkurzust. Idén januártól már be is szállt a munkába. Míg a másik unokám, Balázs most ugyancsak Kaliforniában lesi el a szakma fortélyait.

– Kijár még a földekre?

– A napi dolgokat még én irányítom, Zsolt unokám a szakmai finomságokkal foglalkozik, a minőséggel és a marketinggel. Lóra már nem ülök, hétvégeken viszont lazításképpen eljárok pecázni Kovácshidára.

Élete a borászat

Tiffán Ede 1942-ben született Villánykövesden. A mohácsi Kisfaludy Gimnáziumban érettségizett. Orvosnak készült, de latintudását végül a növénytanban hasznosította a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán. A Villányi Állami Gazdaságban kezdte a munkát, ahol 17 év alatt végigjárta a ranglétrát. Majd átkerült főborásznak a Villányi Szövetkezetbe, a rendszerváltás követően indította be 1967-től művelt szőlészetében magánvállalkozását. A Tiffán-birtok most 20 hektár. Három éve özvegy, fia, Zsolt 63 éves, unokái: ifjabb Zsolt 26, Balázs 23, Csenge 8 esztendősek.