Állatvédelem

2024.08.28. 17:00

Zootáborban jártak a baranyai rendőrök

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei a nyári szünidőben a Pécsi Állatkert és Akvárium-terráriummal kötött együttműködés keretében nyolc héten át vettek részt a zootábor mindennapjaiban – számolt be róla a police.hu.

Bama.hu

Forrás: police.hu

A főkapitányság kiemelten foglalkozik az állatvédelemmel. Ennek jegyében mutatták be a Pécsi Állatkerttel közös projektet is, amely Az elrabolt állat című játékos programba vonta be a táborozó gyerekeket.

A csapatverseny első helyszínén a gyerekek megismerkedhettek a DNS-rögzítés, az ujjnyomatvétel, a cipő- és keréknyomrögzítés, valamint a tanúkutatás gyakorlati végrehajtásával. Ezt követően a zootábor résztvevői egy kódtáblázat és útvonalterv alapján keresték a bűncselekménnyel kapcsolatos újabb nyomokat az állatkert teljes területén. A kódfejtést követően a kitelepített rendőrkapitányság helyszínére érkezve a csapatok bemutatták a beszerzett bizonyítékokat, majd közösen kinyomozták, hogy hol rejtőzik az állat elrablója. Az elkövető elfogása után a csapatok kiszabadították a teknőst.

A gyerekek interaktív foglalkozás keretében bővíthették ismereteiket a kutyákról is. A fegyelmezési technikákon, valamint a rendőrebek speciális tevékenységén felül az idegen kutyákhoz való biztonságos közeledésről, illetve az állatok reakcióinak értelmezéséről is hallhattak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában