Időjárás

3 órája

Pénteken még sokfelé várható borult ég és eső

Bama.hu

Borult idő várható, a déli részeken vékonyodik, de csak kevés helyen szakadozhat a felhőzet. Sokfelé várható eső, a csapadékzóna napközben fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet kevés helyen. Délután a délkeleti országrészben néhol az ég is megdörrenhet. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek.

Szombat
Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. Éjjel, reggel ködfoltokra is számítani kell. Az északnyugati, nyugati szél több helyütt megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. Hajnalban 5, 13, a délutáni órákban 14, 19 fok valószínű.

Vasárnap
Jobbára közepesen, illetve erősen felhős idő várható. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. Éjjel, reggel ködfoltok képződnek. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol megerősödik. A minimum-hőmérséklet többnyire 6 és 12, a csúcsérték 13 és 18 fok között alakul.

Orvosmeteorológia
Térségünk fölé helyeződő ciklon miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!