Kecsege és domolykó

2024.07.06. 11:00

Sebességmániás halak ezrei kerültek a baranyai folyókba

A Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetsége (HEBMESZ) két áramláskedvelő, reofil halfajt - kecsegét és domolykót - telepített a Duna-, és Dráva folyók vármegyei szakaszain – számolt be a szövetség a honlapján.

Bama.hu

Forrás: https://hebmesz.hu/

Tájékoztatójuk szerint június végén a Dunába 178 kilogramm kecsegét helyeztek ki a dunaszekcsői szakaszon. Július 2-án szintén a Dunába, Dunafalvánál 10 ezer darab nagyméretű (4-5 centiméteres) előnevelt domolykót telepítettek, míg a Dráva Vejti kikötő részén 3 ezer darab domolykó került ki új élőhelyére. A HEBMESZ későbbiekben tervez a Drávába kecsege telepítést.

A vármegyei horgász szövetség ehhez kapcsolódóan szükségesnek tartotta megemlíteni, hogy a folyóvizek halgazdálkodása eltér az állóvizekhez képest, halállományuk jellemzően nagyobb fajgazdagságú-, és más összetételű, mint az állóvizek többsége.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a tipikusan folyóvizekben élő halfajokat nehéz mesterséges körülmények között szaporítani, de még inkább felnevelni, így különösen fontos, hogy ha adódik lehetőség ezek beszerzésére, pótolják a természetes állományukat.

Az online enciklopédia ismertetése szerint a kecsege (Acipenser ruthenus) a csontos halak főosztályának a sugarasúszójú halak osztályába, ezen belül a tokalakúak rendjébe és a valódi tokfélék családjába tartozó faj. A Haltani Intézet interneten lezajlott közönségszavazása alapján a 2015-ös év halának választották meg.

A Fekete-tenger, az Azovi-tenger, a Kaszpi-tenger vízgyűjtő területén, az Északi Jeges-tengerbe ömlő folyók közül az Ob-Irtis-Jenyiszej vízrendszerében honos. A Dunában és nagyobb mellékfolyóiban egészen Bajorországig előfordul. A Tiszában honos fajta. Testhossza az egy métert is elérheti, testtömege 6-7 kilogramm közötti. Négy rojtozott bajuszszála viszonylag hosszú, lesimítva eléri a felső ajkat. A testének nagyobb része sötétbarna, szürkésbarna vagy feketésbarna, esetleg zöldes vagy kékes árnyalattal. A hasa sárga vagy vörhenyes fehér színű. Vértjei elefántcsont színűek.

A homokban, iszapban élő rovarlárvákkal, apró csigákkal, kishalakkal és növényi törmelékkel táplálkozik. Télre a kecsegék nagy csapatokban a meder mélyebb gödreibe húzódnak. Az ivarérettséget a hímek 4-5, a nőstények csak 5-6 éves korban érik el.

A fejes domolykó (Squalius cephalus) a sugarasúszójú halak osztályának pontyalakúak rendjébe, ezen belül a pontyfélék családjába tartozó faj. Eurázsia északibb részein majdnem mindenütt előfordul; a francia atlanti partmentétől, egészen a Kaszpi-tengerig. A Brit-szigeteken és Franciaország Földközi-tengeri részén is megtalálható; azonban Olaszországból és az Adriai-térségből hiányzik.
Testhossza 20-30 centimétert, de akár a 60 centiméteres hosszt is elérheti, testtömege 2-3 kilogramm közötti, legfeljebb 8 kilogramm. Megnyúlt alakja, oldalról kissé lapított teste vaskos. 42-48 csigolyája van. Síkvizekben is előfordul, de inkább a hegy- és dombvidéki folyók lakója. Az egyívású egyedek csapatokat alkotnak, az idősebb példányok magányos életmódot folytatnak.
Falánk, mindenevő faj. Kismértékben télen is táplálkozik, csak részben vermel. Tápláléka algák, növényi részek, rákok, férgek, csigák, vízre hulló rovarok és gyümölcsök, magvak, alkalmanként halivadék és ikra. Legfeljebb 22 évig él.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában