Fábián Evelin lett a legszebb az első Tündérszépeken

- Honnan jött az ötlet, hogy elindulj a Tündérszépeken?

- Egy csúnya tüdőgyulladásos betegség közepén voltam épp szájmaszkkal az arcomon, amikor barátnőm, Szalai Szimonetta azt mondta, hogy te még így is esélyes vagy a győzelemre. Ekkor egyébként már elindult a verseny, és ő folyton az orrom alá dugta a naponta felkerülő lányokat. Emiatt aztán viccből elküldtem néhány képet, hátha bekerülök. És látjuk az eredményt. Még a fotózásnál sem éreztem a súlyát a dolognak, inkább a megyei forduló zárásánál kezdtem el komolyabban venni a versenyt.

- Korábban foglalkoztatott szépségversenyek világa, jelentkeztél hasonló megmérettetésre?

- Nem jelentkeztem még, nem is foglalkoztatott. Nem tartottam magam odavalónak, nem tartottam magam annyira szépnek. És ez lényegében most sem változott sokat.

- De hisz' megnyertél egy szépségversenyt!

- Az embernek nehéz feldolgoznia, hogy ez megtörténhet vele. Valamennyi időnek el kell telnie, hogy feldolgozzam azt, hogy én ezt elértem. Talán majd ha a fejemre kerül a korona (jövő héten – a szerk.), akkor már elhiszem. Néha megnéztem egy-egy szépségversenyt, de csak a szép ruhák miatt. Akkor sem éreztem azt, hogy nekem ott lenne a helyem. Két-három éve voltam egy hobbifotózáson, összesen ennyi kötődésem volt ehhez a területhez, de a munka miatt ezt nem folytattam.

- Legutóbb azt mondtad lapunknak, hogy minden kislánynak van azért egy ilyen álma, hogy a fején legyen a korona, mondjuk egy farsangi bál után. Akkor csak volt ilyen álmod?

- Őszintén szólva én egy nagyon fiús lány voltam. Nekem a legnagyobb élményem, amikor egy jelmezbálban menyasszonynak öltözhettem, de rövid hajjal nem volt akkora buli. De sok barátnőmnek, ismerősömnek volt ilyen vágya.

- Hogy érezted magad a verseny alatt?

- A megyei forduló zárása előtt éreztem azt, hogy talán helyem lehet a regionális megmérettetésen is. Onnantól éreztem át a verseny súlyát. De akkor sem volt olyan célom, hogy megnyerjem. Amúgy jól éreztem magam, voltak benne feszült pillanatok, izgalmas pillanatok, meg boldog pillanatok is. Ilyen volt, amikor megnyertem a versenyt, de a legboldogabb és legviccesebb pillanat az volt, amikor a megyei fordulóban győztem, és az Instagram történetemben megjelent a fejemen a korona.

- A bemutatkozásodból tudhatjuk, hogy rengeteg sportágat kipróbáltál, és 12 éves korodban kétszer is lefutottad a maratont.

- Az én apukám nagyon nagy focirajongó, és nagyon szerette volna, hogy belőlem labdarúgó legyen. Mondjuk én nem szerettem volna. A sportolás amúgy az úszással kezdődött, anyukám tanított meg ötéves koromban, majd el is kezdtem edzésre járni. Majd jött a röplabda, ezt követte a triatlon és az atlétika. Aztán 2008-ban Bonyhádon volt egy Iron Man világkupa, ahol hivatalosan gyerekek nem is indulhattak. Segítőként futhattunk, és apa strigulázta a köreimet, amelyről a végén kiderült, hogy több mint egy maratonnyit futottam le. Aztán pedig szintén az Iron Manek Budapestről Pécsre futottak le a gyermekklinika javára rendezett jótékonysági futáson, akkor Bonyhádról csatlakoztam be hozzájuk. Végig bohóckodtuk az egészet, észre sem vettem, hogy egy maraton van mögöttem. A Széchenyi téren volt a befutó, ahol még nyilatkoztam is egy rádiónak, mint legfiatalabb befutó, és a riporternek potyogtak a könnyei, hogy egy gyerek ennyit futott a gyermekklinikáért.

- Pécsváradra jártál rendészetibe középiskolába, rendőr szerettél volna lenni?

- Nem, művészetibe szerettem volna továbbtanulni rajzszakra, de a pályaválasztásom is szülői nyomásra történt, mert szerették volna, hogy rendőrségi szóvivő legyek. Az egyik rokonunk az volt, s mivel gyermekkorom óta jó voltam a kommunikációban, gondolták jó pálya lesz nekem. Amúgy templomi olvasóként is tevékenykedtem kilencéves koromtól.

- Hogyan lett ebből mégis egészségügy?

- Óvónő szerettem volna lenni a középiskola után, mert nagyon szeretem a gyerekeket. Sajnos nem a szorgalmamról voltam híres az utolsó évben a gimnáziumban, inkább a sportra fektettem nagyobb hangsúlyt. Nem lett meg a kellő pontszám a fősulihoz, s egy világ dőlt össze bennem. Így elmentem egy kábelgyárba dolgozni azon a nyáron. Ott tanultam meg igazán, mi a kemény munka. Aztán egy munkatársam mondta, hogy kezdjem el az ápolói sulit. Számomra nem volt ez idegen terület, hiszen az anyukám is ebben dolgozik, igaz ő óva intett ettől a pályától. Két éve dolgozom az egészségügyben, és sokat szeretnék még fejlődni szakmailag, és sokat kell még tanulnom. A sürgősséginek rengeteget köszönhetek, sokat tanultam a kollégáimtól.

- Hogyan fogadták a munkahelyen, hogy elindultál a szépségversenyen?

- Nagyon kétségbe voltam esve, mert eleve egy konzervatív családból származom, és nem tudtam, hogy ez mennyire lesz etikátlan az egészségügyben, hogy bikiniben pózolgatok egy ilyen versenyen. Szerencsére a sürgősségi vezetője, Kanizsai doktor teljes vállszélességgel támogatott ebben, minden félelmemet elhessegette, és a nagy többség is mellettem volt a verseny ideje alatt.

- Milyen terveid vannak még a szépségiparral kapcsolatban egy ilyen győzelem után?

- Sokat biztatnak munka közben, hogy folytassam a szépségiparosdit. Jövő évben szeretném magam megmérettetni a Miss Europe-on, ahol a személyiségem bemutatására nagyobb lehetőségem nyílik. Ezeken kívül divatfotózásokon is szívesen résztvennék.

- A Tündérszépes fotókon jól látható a kereszt a nyakadban. Említetted, hogy templomi felolvasó is voltál. Fontos a hit számodra?

- Mint sok minden mást, ezt is a családból hoztam. Székely felmenőkkel rendelkezek, az Aparhanton élő dédimamám a jelenleg élő legidősebb bukovinai székely, 1925-ben született. Nálunk nagyon meghatározó jelenség a vallásosság. Nyolc éves koromban kezdődött a templombajárós korszakom, amikor egy új pap került Bonyhádra, akinek nagyon sokat köszönhetek, hiszen nagyon sok erkölcsi és életviteli útmutatást kaptam tőle, amiből fejlődhettem felnőttként. Azt is hiszem, hogy nem véletlenül alakult így a verseny. Akik látták a videómat, a posztjaimat a közösségi oldalakon, ezt az oldalamat is láthatták.