1 órája
Hazai siker Zalaegerszegen
Az OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapjának eredményei.
A kecskeméti Banó-Szabó Bence, valamint a zalaegerszegi Demjén Patrik kapus és Szendrei Norbert a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában játszott Kecskeméti TE - ZTE FC mérkőzésen a kecskeméti Széktói Stadionban 2023. április 15-én
Forrás: MTI
Fotó: Bús Csaba
A házigazda Zalaegerszeg 2-1-re nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján.
A ZTE-nek ez volt a második győzelme a mostani szezonban, míg a KTE harmadik idegenbeli mérkőzésén a harmadik vereségét szenvedte el.
A kezdés előtt Juhász Istvánra, a Ferencváros 79 éves korában elhunyt olimpiai bajnok, VVK-győztes labdarúgójára, valamint Nagy Bélára, a korábbi játékvezetőre emlékeztek a stadionban lévők.
Közepes iramban kezdődött a mérkőzés, kezdetben a vendégek a játék szinte minden elemében ellenfelük fölé nőttek. Többet birtokolták a labdát, több kísérletük és kaput eltaláló lövésük, valamint szögletük volt, és az egyik sarokrúgás után nagyot kellett védenie Gundel-Takács Bencének. Negyedóra elteltével aztán feléledt, egyre aktívabbá vált a ZTE, ennek hamarosan egy gól lett az eredménye: Dénes Csanád Vilmos remek beadását követően a 150. NB I-es meccsén szereplő Sajbán Máté talált a kapuba. Néhány perccel később akár meg is duplázhatta volna előnyét a hazai csapat, a horvát Kristian Fucak azonban ziccerben hibázott. A folytatásban hullámzott a mérkőzés, mindkét oldalon adódtak helyzetek, majd Katona Levente nagyszerű egyéni megmozdulása után Lukács Dániel egy kipattanóból egyenlített. A játék képe alapján igazságosnak tűnt, hogy a szünetre döntetlen állásnál vonultak el a csapatok.
A fordulás után kissé visszaesett az iram, sokáig mindkét együttes óvatosan játszott, nem vállalt felesleges kockázatot, így helyzetek sem alakultak ki. A félidő derekán aztán megélénkült a találkozó, előbb egy szabadrúgás után ismét vezetést szerzett a házigazda - Bakti Balázs beadására Csóka Dániel érkezett pontosan -, majd kapufát rúgott a Kecskemét. A hajrában eredményesen őrizte előnyét a hazai csapat, amely a csereként beállt Németh Dániel révén kétszer is végleg eldönthette volna a három pont sorsát, de végül maradt az egygólos győzelem.
OTP Bank Liga, 7. forduló:
Zalaegerszegi TE–Kecskeméti TE 2-1 (1-1)
ZTE:
Gundel-Takács - Szendrei, Evangelu, Várkonyi, Csóka, Mim (Safronov, 92.) - Sankovic, Sajbán (Ipalibo, 58.), Kiss B. (Bakti, 58.) - Dénes (Németh D., 78.), Fucak (Spoljaric, 78.)
Kecskeméti TE:
Varga B. - Májer (Nagy K., 67.), Rjaskó, Belényesi, Katona L., Zeke (Kotula, 77.) - Bocskay (Montiel, 77.), Vágó (Vattay, 87.), Nikitscher - Lukács (Pálinkás, 67.), Katona B.
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, v: Zierkelbach
gólszerzők: Sajbán (22.), Csóka (68.), illetve Lukács (34.)
sárga lap: Rjaskó (57.), Zeke (62.), Belényesi (73.)
Nem bírt egymással az Újpest és a DVTK
Az Újpest hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a Diósgyőrrel a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombati játéknapján.
Ezzel a lila-fehérek veretlenségi sorozata három, a vendégeké pedig négy mérkőzésre nőtt. A DVTK ráadásul gólt sem kapott a legutóbbi négy találkozóján.
Az újpestiek fölényét hozta az első félidő, ám a diósgyőriek remekül védekeztek, így a hazai csapat kevés veszélyt jelentett a kapura, sőt, lövésekig is csak ritkán jutott el. A DVTK energiáit a szoros védekezés látszólag felemésztette, mert kontrakísérleteiben nem volt átütőerő. Így gól nélkül zárult az első 45 perc.
A fordulás után bátrabb játékot vállalt fel a borsodi alakulat, ennek több ígéretes akció és egy-két nagyon komoly helyzet lett az eredménye. Gólt azonban csak kezezés után tudott szerezni a Diósgyőr.
A hazaiak a második játékrészben nem találták a rivális futballjának ellenszerét, ráadásul a 78. percben emberhátrányba kerültek. Ugyanakkor éppen ezután váltak veszélyesebbé, elsősorban Horváth Krisztofer előtt adódtak lehetőségek, de gólt nem tudtak szerezni. A DVTK szintén hajtott a győzelemért és a ráadásban megszerezhette volna a három pontot, ám helyzetét kihagyta, így meg kellett elégednie a döntetlennel.
OTP Bank Liga, 7. forduló:
Újpest FC-Diósgyőri VTK 0-0
Újpest:
Piscitelli - Bese, Nunes, Duarte, Fiola, Tamás (Murcsányi, 74.) - Ljujic, Lacoux, Geiger (Karamoko, 62.) - Brodic, Horváth K.
Diósgyőr:
Sentic - Csorbadzsijszkij, Szatmári, Lund (Bárdos, 73.), Sanicanin - Vallejo - Jurek (Franchu, 63.), Holdampf (Pozeg-Vancas, 87.), Klimovics, Gera - Edomwonyi (Rakonjac, 73.)
Szusza Ferenc Stadion, v: Bognár
sárga lap: Lacoux (25., 78.), Nunes (92.), illetve Edomwonyi (24.), Gera (45+1.), Vallejo (59.), Csorbadszijszkij (75.), Rakonjac (98.)
piros lap: Lacoux (78.)