Jobb messze földre dolgozni, mint messze földön kínlódni

Az energiakrach nem jött jól senkinek, de azért akadt ennek is néhány pozitív hozadéka. Többek között felértékelődött újra a szén- és fatüzelés, a klímaberendezések már nemcsak hűtenek, de fűtenek is, no és rohamosan szaporodnak a látványkandallók, a cserépkályhák. Az ember azt is örömmel konstatálja, hogy újra népszerűek olyan régi mesterségek, mint a kályha- vagy kemenceépítés, melyek egykor az élet mindennapi foglalkozásai voltak.

A városban számtalan közkedvelt szakma tűnik el a süllyesztőben (bőrfoltozó cipészek, órások, úri szabók) ezért is igen jó nézni néhány különleges mesterség feltámadását. Majson például hat generáció óta űzi és adja tovább fiúról fiúra egy család a kályhás munka fortélyait, de írtunk már olyan pécsi dinasztiáról is, ahol több korosztályon át öröklődtek a kárpitos tevékenység fogásai.

Mert van amit a netről el lehet lesni, van, amit az iskolában meg lehet tanulni, de az efféle családi hagyományok mindig hordoznak egyedülálló ipari titkokat, fogásokat. Kicsiben olyan ez, mint a Stradivari hegedűk felfutása. Előfordulhat, hogy nem is tud sokkal többet a régi mesterdarab, de az idők folyamán olyan branddé vált már, hogy messze földről keresik a családnévvel fémjelzett darabokat. És azért ez sokkal barátságosabb, emberségesebb és járhatóbb út, mint amikor a mesterembereink messze földön próbálnak boldogulni, aztán belefáradva a mellőzésbe, elvállalnak kint valamilyen himbilimbi segédmunkát.