Érzelmileg is mindent meg kell adnunk a gyermekeinknek

Állandó téma a gyermekes és gyermektelen párok között a gyerekvállalás kérdése. Teljes lehet-e egy élet gyerek nélkül? – teszik fel a kérdést sokan. Hát persze, hogy lehet teljes, mondják azok, akik nem vágtak bele. Rengeteg minden más is teljessé tehet egy életet. Egy jól megválasztott hobbi, egy hozzánk illő sport, esetleg sok utazás – kit mi tesz boldoggá. A gyerekes szülők, bár sok nehézséggel küszködnek, úgy érzik, nem tudnák elképzelni gyerekek nélkül az életüket. Egyik életúttal sincs semmi probléma. 

A probléma akkor van, amikor olyan felnőtt vállal gyereket, aki egyébként nem szeretne, csak a társadalmi nyomás miatt lesz szülő, netán azért, hogy ezzel tartsa maga mellett a szerelmét. Nagyon sokan vannak így, és mivel ők úgy érzik, kevesebb idejük jut saját magukra, idejekorán – amikor még erősen kötődne a csemetéjük hozzájuk – önmegvalósításba kezdenek, elhanyagolva ezzel a gyermekük mentális szükségleteit. 

A gyereknevelés, gyerekvállalás ugyanis nem csak azt jelenti, hogy enni-inni adunk nekik, időben lefektetjük őket, ha kell, elvisszük őket orvoshoz, segítünk a házi feladatban, és minden szükséges holmit megveszünk számukra. Ennél sokkal többet jelent a gyermek nevelése. Érzelmileg is mindent meg kell adnunk neki, mert hiába van meg minden más, ha ez nincs, akkor semmi sincs. Ezt pedig csak az a szülő tudja megadni, aki tényleg minden porcikájával, szívével-lelkével akarta a gyermekét.