Vannak, akik kifejezetten ezeket a helyeket keresik

Ma már szellemvárosként tekintünk az egykor virágzó István-aknára. Sokaknak élő emlékei vannak a ma már romos épületegyüttesről, s ők talán még ma is, amikor arra járnak, elmerengnek a múlton. 
Elhagyatott, magára maradt épületekkel tele a világ, ne higgyük, hogy csak Pécsen, Baranyában, vagy csak a kis országunkban hagynak sorsukra egykor virágzó, festői helyeket. István-akna esetében nem feltétlenül igaz, de számos kiüresedett épület esetében oka van, hogy nem rombolják le ezeket. 

Lehet egy titkolt cél, hogy a jövőben esetleg újra felvirágzik a terület, vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy a funkciót vesztett épületnek nincs alternatív jövője, másra nem tudják elképzelni. Egy idő után a természet foglalja vissza a területet.

Akárhogyan is, ami ott, abban az épületben történt, annak emlékét őrizzük, fotók, helytörténeti leírás, és – amíg lehet – emberi emlékezet formájában. Ez talán a legfontosabb, hiszen a múltat tisztelni kell. 
Hogy jobb sorsra hivatottak ezek a területek, az kétségtelen, de nem biztos, hogy mindegyik helyébe valami újat kell létrehozni. Sőt, inkább valamiféle emléket lenne jobb állítani, hogy az arra járók – vagy azok, akiket kifejezetten vonzanak a romos építmények – tudják, hogy mi volt itt néhány évtizeddel ezelőtt. 

Vannak olyan kirándulók és fotóművészek, akik ezeket a helyeket keresik, mert meglátják benne a szépet, vagy mert meg szeretnék ismerni a történetét.