Postabontás

2024.08.22. 19:32

Lejárt a fészkelési időszak, ideje lenne a varjúgyérítésnek – véli olvasónk

Tóth Viktória

Fotó: Denes Martonfai

Elmúlt a nyár nagyobb része, sikeresen vészeltük át ez idáig a hőség okozta megpróbáltatásokat. A hőség miatt az ablakokat az éjszakai, hajnali órákban sokan szeretnék nyitva tartani, hogy a lakásokban lévő magas hőmérséklet valamelyest csökkenjen. A hajnali, hűvösebb órákban végre sikerülne is elaludni, de sajnos reggel negyed ötkor elkezdik a varjak a szokásos reggeli tevést-vevést. Már a második fészekalj aprajai is részt vesznek a reggeli imában, úgy, hogy innentől kezdve vége az alvásnak.

Szeretném, hogy ha a BIOKOM, a Környezetvédelmi Hivatal illetékesei végre elkezdenék a fészkek leszedését és a tavasszal megígért varjú átszoktatást megvalósítanák. Bár ennek semmi jelét nem látni egész évben. Este, reggel félelmetes számú varjú seregek repülnek Kertváros felett. Nem, hogy fogynának, hanem jelentősen növekedett a mennyiségük az illetékesek semmit tevése miatt. A fészkelési idő augusztus 15-én lejárt, tehát várom a válaszukat, hogy most mi akadályozza meg az illetékeseket, hogy végre lakókörnyezethez méltó körülmények között élhessünk. Tavasszal mindenféle ígéretekkel halogatták a fészek leszedést, néha olyan vad érveket leírva, hogy Andersen sem tudott volna különb mesét kitalálni.

Remélem, hogy most nem találnak semmilyen kifogást, és végre elkezdik eltakarítani a fészkeket a Nagy Imre úti körforgalom környékén. Az Erika utcai újonnan kialakult varjú telep felszámolását, valamint a Berek út környéki ürülék telep megszüntetését. Ideje lenne, hogy mint ők írták, mind a hét, állítólag a varjú kérdéssel nagyon foglakozó szerv tenné a dolgát és nem csak a pénzt dobálnák ki az ablakon, tehetetlen, élősdi, a munkájukat el nem végző emberek fizetésére. Valamint valamit kezdeni kellene az egyre szaporodó galamb sereggel is, mert ők szintén részt vesznek a reggeli koncertbe. Vagy gyéríteni kellene őket, vagy mint régen, a tápjukba fogamzásgátlót keverni. A reggeli órákban, galambok százai vannak a Varsány utcai élelmiszerüzlet környékén, valamint az Aidinger úti iskola környékén. Ha mást nem, akkor fogják be őket és exportálják valamennyit, javítva a város, egyébként is megtépázott költségvetését.

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!