Postabontás

2024.08.29. 20:23

A telefonnak szekrényt kell bérelni?! - veti fel a kérdést olvasónk

Wald Kata

A kép illusztráció.

Fotó: Halfpoint Images

Pécsi lakos vagyok, kettő gyermeket nevelek egyedül. Nem tartozom a felső elithez, ebből adódóan egy beiskoláztatás, vagy esetlegesen az iskolához kapcsolódó plusz kiadás - ami előre nem tervezett, de jelentősen magas összeg - megnehezíti a mindennapokat.

A kormány hozott egy rendeletet, amiben megtiltotta, hogy a gyermekek telefont vigyenek az iskolába. Vagy ha visznek is, akkor azt egy elzárt szekrényben kell tartaniuk. Ezzel nincs is, és nem is lenne semmi baj, az új szabályozással teljesen egyetértek. 

No, de most jön, amire álmomban sem gondoltam volna. Az a pécsi iskola, ahová a nagyobb gyermekem jár, ezt úgy oldotta meg, hogy kötelezővé tette a szekrény bérlést. Ami évi, cirka 15 ezer forintot jelent. 

Kötelező jelleggel bérelnem kell 10 ezer forintért egy szekrényt a táskájának és kabátjának, 5 ezer forintért pedig bérelnem kell egy szekrényt a mobiltelefonnak.

Azt gondolom, ez teljesen jogsértő. Hiszen, ha ezt az iskola kötelezővé teszi a szekrényhasználatot, akkor gondoskodnia kellene arról, hogy a gyermekeknek legyen szekrénye. Vagy az iskolának nem kötelessége ezt biztosítani, ha a használatát kötelezővé teszi? Mekkora költséget vernek rá pluszban a szülőkre, és milyen jogcímen? Az iskola így jelentős nyereséget szerez, amiről még csak számla kiállítása se történik. Ez jogos? Valóban a telefon elvételével a szülőkre ekkora anyagi terhet kell tenni? Vagy csak ez a mi iskolánkban van így? Más iskola meg tudja oldani ezt úgy, hogy nem bérleményként tartja fenn az iskolában lévő szekrényt, amit egyébként állami támogatásból vett meg?

Több szülő jelezte, hogy a gyermekének nincs telefonja, amire az volt az igazgató válasza, hogy ezt nem hiszik el, és ha van, ha nincs, akkor is mindenkinek kell szekrényt bérelnie.

Jogszerű ez így vajon?

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!