Már bocsánat: a temetés nem népünnepély

Egyre gyakrabban látni, hallani olyan temetésekről, ahol a hozzátartozók azt kérik, fekete helyett fehér ruhában jelenjenek meg a szertartáson a résztvevők. Sőt, van, hogy kifejezetten az a kérés, hogy színes ruhában kísérjék utolsó útjára az elhunytat a rokonok, barátok, ismerősök. Furcsának tartom ezeket a kéréseket, és az is meglepő, hogy úgy tűnik, ez egyfajta divattá kezd válni. 

Ezek alapján már talán az se olyan meglepő, hogy utána egyre többeknek kell pszichológushoz járnia, mert a gyászt képtelenek segítség nélkül feldolgozni. Ha már a temetésen a ruházatunkkal is tiltakozunk a gyász ellen, akkor szerettünk elvesztésének a feldolgozása is sokkal nehezebb. El kell fogadni, hogy a temetés egy szomorú esemény, nem pedig népünnepély.  Nem véletlen, hogy a gyász színe a fekete. Jelképezi a bánatot, a fájdalmat. A hagyományok megtartása szerintem ezen a téren is kiemelkedően fontos. 

A másik, amit pedig kifejezetten megtiltanék, az az, hogy szeretteik hamvait a családtagok hazavigyék. Szerintem ez is nehezíti a gyász feldolgozását. És a kérdés: ha a hozzátartozó, aki a hamvakat hazaviszi, szintén meghal, akkor ki gondoskodik tovább a földi maradványokról? Mi lesz az otthon tárolt urnák sorsa? Ebbe belegondolt már valaki? 

Név és cím a szerkesztőségben