Vigyázzunk!

2024.06.19. 07:40

Ismerősnek hazudja magát, pénzt akar - figyelmeztet olvasónk

Wald Kata

A kép illusztráció

Forrás: GettyImages

Fotó: Gabor Meszesan

Pár hónappal ezelőtt felhívtam a Postabontásban a figyelmet arra, hogy a Köztársaság téren egy fiatalember leszólítgatja az időseket - engem is megállított, azt állította, hogy ismerősök vagyunk. Csodálkozott, hogy nem emlékszem rá - én azonban biztos voltam benne, hogy az illetőt azelőtt sose láttam. Végül csak kibökte, hogy pénzre lenne szüksége - természetesen nem adtam neki. 

Nos, a minap a Magyar Lajos utcában állított meg ugyanez a fiatalember, ugyanezzel a szöveggel - Szabó vezetéknéven be is mutatkozott, mondta, hogy mi ismerjük egymást, én pedig mondtam, hogy biztosan nem, és odább álltam. Aznap délután az Endresz György utcában lakó barátnőmhöz mentem látogatóba. Megdöbbentem, mikor elkezdte mesélni, hogy kint ült a padon, amikor egyszer csak odalépett hozzá egy férfi, és győzködni kezdte, hogy ők ismerik egymást. A beszélgetés végén pénzt kért, néhány ezer forintot - azt állította, inzulinra kell. Úgy látszik tehát, hogy a férfi Uránvárosban próbálkozik mostanság, és kifejezetten az idősebb hölgyeket szemeli ki célpontként - megnyugtató lenne, ha a közterület-felügyelet és a rendőrség is résen lenne! 

Név és cím a szerkesztőségben

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!