Postabontás

2024.05.12. 19:30

Fák takarják a főtér szégyenfoltját - hívja fel a figyelmet olvasónk

Wald Kata

Fotó: Löffler Péter

Pécs belvárosában sétálva nem tudtam nem észrevenni, hogy városunk főtere milyen sok sebből vérzik. A Nick-udvar tömbjének a tér felé néző ablakain jól látszik, hogy az ottani lakások üresek, nem lakik bennük senki. Persze, hogy is tehetné, hiszen az ingatlanok felújításra szorulnak. Pécs egyik legfrekventáltabb helyén, a város szívében, egy értékes ingatlan, amelynek hasznosításáról, rendbe tételéről nem gondoskodott az önkormányzat. Semmit nem tett az ügy érdekében. Bizonyára sok pénzbe kerül a felújítás, de a lakások értéke se kevés, és bérleti díjként is jelentős összeget zsebelhetne be utánuk a város. Ehelyett mi történik?

Marad az enyészeté, Pécs szégyenfoltjaként. 

Nem is oly régen felállványozták ugyan, de ahelyett, hogy legalább a külső homlokzatot rendbe tették volna, csak a veszélyt hárították el, hogy a vakolatdarabok ne hulljanak a járókelők fejére. Még szerencse, hogy az épület előtt néhány fa áll, talán így kevésbé szembetűnő a lepusztult ház.

A Nádor szálló esetében is kötelezni kellene a tulajdonost, hogy hasznosítsa végre az ingatlant Pécs főteréhez méltó módon. És nem kell messzire menni, hogy egy újabb hiányosságot találjunk a Széchenyi téren: a zenélő harangtorony némán áll, évek óta. Az önkormányzatnak ennyire nem fontos a turizmus? Érthetetlen, hogy miért nem nyújt támogatást az egyháznak a torony felújításához. És ugye a nagy kérdés: ha a város főterén - amely minden településnek az éke kell, hogy legyen - ilyen állapotok uralkodnak, és a város vezetése nem tesz ellene semmit, akkor mi lehet a központtól távolabb eső részeken?!

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!