A boráról is híres volt egykoron Pécs – idézi fel olvasónk

Az utóbbi napokban sokat hallunk az Eger melletti, megújult „Szépasszonyok” völgyének sikeréről. Pécs nem csak a műemlékeiről volt híres hajdanában, hanem a Mecsek délre néző lankáin megtermelt borairól is. Így a pár évtizede újra híressé tett cirfandlijáról is. Különösen a török idők után ide települt, a Zsolnay gyár fölötti utcákban lakó bosnyákok voltak a szőlőtermesztés elterjesztői, a peronoszpóra megjelenéséig, amikor a szőlőtermesztés szinte egyik napról a másikra megszűnt. 

A pártállam nagy hibája volt, hogy minden jó kezdeményezés a jogalap nélküli gazdagodás félelmén bukott meg. Így volt vele egy volt szaktársam is. Vásárolt a Mecsek -oldalban egy elhanyagolt szőlőt és nagy méretű présházat. Bécsi példát alapul véve a felújított, átalakított épületet kinevezte pécsi „Grinzingnek”. A vendégcsalogató módszere – amelyre az ország különböző részeiből, de még külföldről is autóbuszos csoportok érkeztek – az volt, hogy a befizetett fix összegért járt egy elfogadhatóan jó vacsora, korlátlan borfogyasztással. A módszer azért nem volt ráfizetéses, mert a nők kevés fogyasztását kompenzálta a férfiak túlfogyasztása. Az akkori városvezetés ezt nem nézte jó szemmel és mindenféle intézkedéssel, büntetéssel ellehetetlenítette a működést. 

Sajnos az a Mecsek-oldal, amely a bortermelés alapját képezte, időközben egy rossz városrendezési terv következtében többszintes magán- és társasházakkal épült be, és a városnak ezt a kedvező adottságát, amely a kisüzemi bortermelést biztosította, ma már el kell felejteni. 

Frantó