2022.04.03. 15:29
Gyermekvédelmi népszavazás: tömeges választási csalás gyanúja merült fel
NVI: a szavazatszámláló bizottságoknak a szavazólapok kiadását semlegesen kell megtenni.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint a gyermekvédelmi kérdésekről rendezett országos népszavazáson vasárnap reggel hét óráig a szavazásra jogosultak 1,79 százaléka, kilenc óráig a 10,17 százaléka, 11 óráig a 25,46 százaléka, 13 óráig pedig a 40,01 százaléka adta le a szavazatát. Összevetve az országgyűlési képviselő-választás részvételi adataival, ahol reggel hét óráig a választópolgárok 1,82 százaléka, kilenc óráig a 10,31 százaléka, 11 óráig 25,77 százaléka, 13 óráig pedig a 39,55 százaléka élt a szavazati jogával, észrevehető, hogy bár csekély mértékben, de kisebb a részvételi arány.
A részvételi arányok közötti eltérés oka lehet az is, hogy
vannak olyan szavazókörök, ahol a szabályokkal ellentétben nem automatikusan adják a választópolgárok kezébe a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseit tartalmazó lapot, hanem csak akkor, ha külön kérik azt
– írja a Magyar Nemzet.
Az Origo több forrásból úgy értesült, többen jelezték a közösségi oldalakon, sőt a lap munkatársai is tapasztalták, hogy vannak helyek, ahol a szavazatszámláló bizottságban ülők megkérdezik, hogy
A népszavazási lapot is kéri?, vagy Ezt is kéri?
– és ha igennel válaszolnak, csak akkor adják át az ívet. A törvény szerint azonban ez így nem szabályos, mivel automatikusan át kellene adniuk az ívet, amelyet az állampolgárok ezt követően vagy elfogadnak, vagy elutasítanak.
A szavazókörökben tapasztalt anomáliákra reagálva a Nemzeti Választási Iroda közleményt adott ki, amelyben felhívták a figyelmet, hogy a szavazatszámláló bizottságoknak
a névjegyzék aláíratását és a szavazólapok kiadását mindkét választástípusban semlegesen kell megtenniük.
Az NVI rögzítette: a szavazatszámláló bizottságoknak kérés nélkül kell biztosítaniuk a választópolgároknak, hogy mindkét választástípus névjegyzéki rovatát aláírhassák. A szavazólapokat pedig az aláírásnak megfelelően kell átadniuk a választópolgárnak.
A történtek kapcsán a fideszes Hende Csaba szándékos, tömeges választási csalásra hívta fel a figyelmet. A Vas megyei 1. sz. választókerület országgyűlési képviselője szerint
a szándék világos: a kérdezők politikai okból csökkenteni kívánják a népszavazáson résztvevők számát.