Kétezer kilométer egy négyévessel a tandemen

– Magyar anyukák azt kérdezték, hogyan engedhette el az édesanyja a kis Sámuelt.
– Eleinte nem vette teljesen komolyan, mert mindig ötletelek. Ez olyan magyarosan hangzik, hogy az anya hogyan engedte. Nyilván megbeszéltem Katával, nem volt gond.

– Ön nem félt?
– Csak attól, hogy elveszítem, illetve hogy már az elején azt kezdi kérdezgetni, mikor érünk Pilsenbe.

– Nem veszett el?
– Szerencsére nem. A zsebében ott volt egy kis kártya, rajta a nevemmel, számommal.

– Honnan jött az ötlet?
– Mons és Pilsen 800-850 kilométerre van egymástól, ha nagyon hajtok, letekerem pár nap, kényelmes tempóban egy hét alatt, ebből nem lehet érdekes, figyelemfelkeltő út. Két éve kezdtem gondolni arra, hogy Samut is viszem.

– Mennyit mentek egy nap? Mi volt a nehézség?
– Az első nap száz kilométert mentünk, utána csak kevesebbet egy-egy nap, átlagban 65 kilométert. Nehézséget az okozott, hogy hidegebb volt, mint amire számítottunk, illetve a hegyi utak felfelé, a bicikli velünk és a csomagokkal együtt 170 kiló volt.

– Miért volt fontos, hogy Sámuel önnel tartson?
– A szabadság miatt. Hogy lássa, érezze, milyen, amikor megteheted, amihez kedved van. A modern élet mindenről szól, csak szabadságról nem, pedig az olyan fontos, mint a levegő, a víz vagy az étel, közben minden más irányba megy, mindent kontrollálni próbálnak, lassan már mindent tudnak rólunk. Pedig csak szabadságban tudsz kibontakozni, kreatív ötletek csak akkor jönnek, ha szabad vagy, s a modern világban a kreatív ötletek tehetnek naggyá egy régiót, egy országot.

– Miből finanszírozta az egy hónapos utat? Megtehette, hogy nem dolgozik?
– Mivel Monsban és Pilsenben is hivatalos projekt voltunk, most először nem került pénzbe az út. Az aktuális kulturális főváro­sok és a holland nagykövetség felajánlásaiból, céges és magántámogatásokból ki tudtuk fizetni a költségeket és a szuper tandembiciklit. Nomád életet éltünk, csak három napot voltunk egy kis panzióban, mert nagy vihar volt, amúgy leginkább vadkempingeztünk. Saját cégem van, elmehettem szabadságra, útközben néha dolgoztam, számítógép, mobil, internet segítségével ezt egyre többen meg tudják tenni, az úti költség nálam annyi volt, amennyit nem dolgoztam. Jóval fontosabb volt azonban az út a kisgyerekemmel, azt pénzben nem lehet kifejezni. Ez is a szabadságról szól.

Félti az európai egységet

Simon Wintermans (50) közgazdász, művészettörténész, hat nyelven beszél. Felesége, Kata közgazdász, de cukrászként dolgozik. Sámuelnek három idősebb lány féltestvére van.

A kulturális fővárosokba való biciklizések kapcsán az európai egységre is fel akarja hívni a figyelmet. Megkérdeztük, mit gondol arról, hogy egyesek szerint szétesőben van az EU, s hogy Magyarország inkább ront e helyzeten.

Azt felelte, félti Európát. A menekültkérdést nem lehet elbagatellizálni, helyben kellene megszüntetni azt az okot, ami miatt el akarják hagyni otthonaikat. A magyaroknak ugyanakkor még élő történelme ’56, nem szabadna elfelejteniük, hogy befogadták őket a forradalom után Nyugaton.