Hírek

2011.12.14. 05:33

Estétől csak a mamáékkal?

Kőszegi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő a családok védelméről szóló törvénytervezethez egy olyan módosítót nyújtott be, amely szerint a szülőknek gondoskodniuk kellene kiskorú gyermekük felügyeletéről, amennyiben az este nyolc óra után tartózkodik közterületen. A honatya úgy véli, mivel „a közterületen felügyelet nélkül eltöltött időben számos gyerek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé”, így indokolt az általa javasolt szigorítás.

Stanga István

Noha igen sokáig azt gondoltam, hogy a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt szimbiózisa – akárcsak az állat- és növényvilágban – a kölcsönös előnyökön alapul, az utóbbi időben kezdem egyre inkább azt hinni, hogy a kölcsönös hülyeségen. Számomra legalábbis ezt mutatja, hogy a családok védelméről szóló, döntően a KDNP által készített – és finoman fogalmazva is vitatott – törvényjavaslathoz a nagyobbik kormánypárt képviselői olyan idétlen és stupid módosító indítványokat nyújtottak be, mintha maguk is a kereszténydemokraták emlőin nevelkedtek volna. Hogy mindez mennyire ígyvan, azt kiválóan példázza a dabasi illetőségű Kőszegi Zoltán javaslata, amely szerint a jövőben a szülőknek gondoskodniuk kellene arról, hogy a gyermekük este nyolc óra után kizárólag felügyelet mellett tartózkodjon közterületen. A fideszes honatya indoklása szerint a gyerekeket a családi köteléken kívül számos veszély fenyegeti, amiként az is köztudott – állítja Kőszegi –, hogy „a közterületen felügyelet nélkül eltöltött időben számos gyerek válik bűncselekmény áldozatává vagy elkövetőjévé”. A képviselő úgy véli, rendkívül fontos kérdésről van szó, mivel a kiskorúak egy része – elsősorban, akik az iskolai órákat követően semmilyen foglalkozáson se vesznek részt – akár a késő esti vagy éjszakai órákban is kint tartózkodik az utcákon és tereken, ahol mindnyájukra komoly veszélyek leselkednek. Ezért – természetesen – az az elsődleges cél, hogy ne váljanak a bűnözők áldozataivá. Ezt pedig akkor lehet a legkönnyebben és a leghatásosabban  biztosítani, ha a közterületeken való felügyeletüket a szülők feladatává és felelősségévé tesszük.

Nos, már önmagában az meglehetősen vicces, hogy Rétvári Bence KDNP-alelnök véleménye szerint a családok védelméről szóló sarkalatos törvény nem csupán „nyitott és befogadó”, de nem is bélyegez meg avagy részesít hátrányban senkit – aki ugyanis ismeri a tervezetet, tökéletesen tisztában van azzal, hogy ennek a megállapításnak a világon semmi köze sincsen a valósághoz –, amely kijelentés még kevésbé állja majd meg a helyét, ha a Kőszegi-féle módosítást ne adj'' isten elfogadják. Ne foglalkozzunk most azzal a kérdéssel, vajon a képviselő tudja-e, hogy a polgári jog szerint minden, 18. életévét be nem töltött személy kiskorúnak számít (vélhetően fogalma sincs erről, mert különben maga is elég életszerűtlennek tartaná, hogy 17 éves nagykamaszok este 8 után gardedámmal menjenek buliba), amiként azt is csak nagyon halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy bár a honatya a családi kötelékeken kívüli világtól óvná a gyermekeket, azok nem kis hányada a családon belül válik bűncselekmény áldozatává. Arról már nem is beszélve, hogy amennyiben életbe lépne ez a jószándékú, ám teljességgel átgondolatlan szabályozás, vajon kik és hogyan ellenőriznék,  eleget tesznek-e annak a családok, továbbá milyen szankciókkal sújtanák a szigorú előírások ellen vétő szülőket...? Megúsznák a dolgot egy ejnye-bejnyével? Pénzbüntetést kapnának? Esetleg mehetnének a hajléktalanok mellé a börtönbe? Ja, és még egy kérdés: mi a fenének betarthatatlan és idióta törvényeket gyártani?

P. S.: Fenti sorok megszületését követően pontosított módosító indítványt  nyújtottak be képviselők honatyák a kiskorúak közterületi felügyeletéről a családok védelméről szóló törvényhez. Eszerint 14 éven aluli gyermekek felügyeletéről 22 és hajnali 6 óra között, 16 éven aluliak szórakozóhelyen történő tartózkodása esetén pedig este 11 és hajnali 6 óra között kellene gondoskodnia szülőnek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!