Labdarúgás

3 órája

Ismét szomszédvári rangadó vár a Lánycsókra

A hatodik fordulóval folytatódnak az AutóCity Volkswagen Baranya vármegyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság küzdelmei. A Lánycsók csapatára ismét szomszédvári rangadó vár, a Szederkény vendége lesz.

Szabó Dániel

Fotó: Kovacs Liliána

Sorozatban a második szomszédvári rangadóját játssza a vármegyei II. osztályban szereplő Lánycsók. Brecska László együttesétől a nyáron öt meghatározó játékos is távozott, mégis szorgosan gyűjtögeti a pontokat a csapat. Lókiék az előző körben például a jó erőkből álló Himesházát is legyőzték, a 6. fordulóban pedig a címvédő Szederkényt is meglepnék. 

Lánycsók, labdarúgás
Öt forduló alatt hét pontot zsebelt be a hetedik helyen álló Lánycsók 
Fotó: Kovacs Liliána

– A 18–20 éves, és az ennél is fiatalabb játékosok is megkapják a lehetőséget, őket pedig tüzeli a bizonyítási vágy. Hallgatnak rám és a rutinosabb társaikra is. Nagyon jó a csapatkohézió – nyilatkozta lapunknak Brecska László, a Lánycsók SE vezetőedzője, aki a felnőttcsapat szezonbeli céljaira és a szomszédvári rangadók fontosságára is kitért: – Egy stabil középcsapat szeretnék lenni. Úgy gondolom, hogy van 5–6 kiemelkedő gárda a mezőnyben, a 6. és a 10. hely közé lőjük be magunkat. Az, hogy mi sül ki ebből a végén, az apróságokon is múlhat. Egy szomszédvári rangadó mindig egy külön történet. A Himesháza elleni hazai meccsünkre majdnem 300 szurkoló látogatott ki, s újra dörzsölhetik a tenyerüket a melóhelyen a környékbeli focirajongók, hiszen most Szederkénybe látogatunk. 

Fejlődik a Lánycsók SE

Brecska László a klubnál történt pozitív változásokra is kitért. 

– Az elmúlt időszakban elindult egy folyamat, az U7-től egészen az U14-ig szerepeltetünk utánpótláscsapatokat, az ifi és a felnőtt mellett – emelte ki a szakvető. – Az infrastruktúra is folyamatosan fejlődik az egyesületnél: a nézőknek mellékhelyiséget alakítottunk ki, hamarosan átadunk egy műfüves ketrecet, valamint a korábban igencsak elhanyagolt, az U13 és U14-es mérkőzések rendezésére alkalmas pályát is játékra alkalmassá tettük. Az összes kollégámmal azon dolgozunk, hogy Lánycsók a baranyai futballélet egy stabil, meghatározó szereplője legyen – tette hozzá. 

Vármegyei II. osztály, 6. forduló

Október 5., szombat: Boda-Diana SE–Sellye (15.00), Misinai Sasok–Kétújfalu (16.00).

Október 6., vasárnap, 15.00: Ócsárd–Véménd, Szajk–Sport36 Komló II., Szederkény–Közműépker Lánycsók, Himesháza–PTE-PEAC III., Kaitz Agro Somberek–Beremendi Építők. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában