Vízilabda

2024.08.16. 13:22

Két légióssal készül az idényre a PVSK-Mecsek Füszért

Kialakult a követező szezon kerete a PVSK-Mecsek Füszért vízilabda-csapatánál, sőt, nagyjából egy hónapja folyik a megfeszített munka, hogy a lehető legjobb állapotban érkezzen meg a gárda az Ob I. nyitányára.

Kvanduk Bence

Fotó: Laufer László

Az előző évben az utolsó pillanatig küzdenie kellett azért a PVSK-nak, hogy megtartsa tagságát az élvonalban, ennél idén egy nyugodtabb idényt szeretne a klub vezetése, tulajdonosai, s ezért nyáron kemény munka folyt, hogy erősebb kerettel dolgozhasson.

– Rezgett a léc tavasszal, ősszel edzőváltás történt, majd egy fantasztikus utolsó másodperces góllal született meg az első győzelme Zlatkónak és csapatának. Végül sikerült a bravúr, a kemény munka beérett, s bennmaradt az élvonalban az együttes. Őszintén mondhatom, le a kalappal ezek után – fogalmazott Máté János, a PSN Zrt. vezérigazgatója. – A Pécsi Sportiskola rendkívül jó szakember gárdával rendelkező utánpótlás vízilabda szakosztályt működtet, amit Lukács Gergő neve fémjelez. Ő Zlatko Rakonjaccal remek viszonyt ápol, ami most kamatozik. Sokat egyeztetnek, az utánpótlás idomul a felnőtt csapat igényeihez. Amikor felkerülnek így a fiatalok könnyebb őket integrálni a felnőttek munkájába. Nagyon fontos számunkra a kimenet, ami első sorban a PVSK, de létezik a pécsi vízilabda palettáján a PEAC is, amelynek szintén jelentős a szerepe, hiszen van, aki kiesik a rostán, és vannak gyerekek, akik nem értek meg még arra, hogy az Ob I.-ben szerepeljenek. Emiatt előkészítünk egy háromoldalú megállapodást, amit rövid időn belül aláírhatunk.

A közös munka eredménye, hogy a következő szezonban is 12 helyi nevelésű sportoló lehet a keretben, aki sokat tehet az együttes sikereiért.

– Példaértékű, amilyen együttműködés hosszú évek óta folyik Pécsen a vízilabdában – vette át a szót Czerpán István, a PVSK elnöke. – A városunkban van egy nagyon szerencsés szituáció, hiszen remek utánpótlásképzés működik. Lehet, ha sok pénzünk lenne, akkor kevesebb utánpótlás játékos lenne a felnőtt keretben, de ez az állapot is jó, hiszen ezek a gyerekek nem vesznek el, Ob I.-es sportolók lehetnek. A mérkőzésen tele szokott lenni a nézőtér, remek hangulat van. A forintális bevételeket viszont növelnünk kellene. Alacsony a szakosztály költségvetése, több pénzre lesz szükség, ezen kell munkálkodnunk.

A szakosztály nehéz helyzetét a jó szakmai munkával, illetve a remek szurkoló tábor által teremtett légkörrel ellensúlyoznák, ami meggyőzheti a tehetséges sportolókat, hogy ugródeszkaként használják a lehetőséget, amit itt kínálnak.

– A tavalyi évi kisiklás kapcsán úgy gondolom, ott követtük el a legnagyobb hibát, hogy nem léptünk időben. Egy meccsen az edzőnek is tudni kell, mikor kérje ki az idejét. A részünkről ez meglehetősen későn történt – jelentette ki Antonio De Blasio, a szakosztály vezetője. – Még a 24. órában tudtunk lépni egyet, hogy ne kelljen osztályozót játszanunk. Erre sokkal jobban oda kell figyelnünk. Nagyon fontos, hogy amennyiben nincs Pécsen elsőosztályú vízilabda, minden sorvadásnak fog indulni. A gyerekek azért űzik itt a sportot, azért nem mennek el a korosztályos csapatokból, mert van kimenet. Ha ez nem így lenne, rengeteg tehetséget vesztenénk el. Ezért fontos, hogy a szponzoraink maradjanak azok, és emeljenek a támogatásunkon. Elindultunk azon az úton, hogy növeljük a bevételeinket, de a keret kialakításnál még fontos szempont volt, hogy kis pénzért hozhassunk jó játékosokat.

A munka tehát már folyik, s idén tapasztalt szerb játékosok segíthetik a pécsi fiatalokat a medencében.

– Öt új játékosunk van, ebből kettő légiós. Rogacs Dragoljub balkezes, a jobb oldalon játszik. A Vojvodina nevelése, de megfordult már Nagyváradon is, Most 26 éves – mutatta be együttesét Zlatko Rakonjac vezetőedző. – Mihajlo Andrin ’99-es születésű, a bal oldalon játszik, a VK Partizán nevelése, az utóbbi két szezont a Novi Beográdnál töltötte. Mellettük három, 2005-ös magyar fiatal jött. Szűcs Lajos Levente a Vasastól, Kondor Zalán az OSC-től és Cseh Alex a Szolnoktól érkezett. A csapat átlagéletkora 20,6 lesz, ami rettentő fiatal. A célunk az lesz, hogy minden meccsen kihozzuk magunkból a maximumot, nem tudjuk még, ez mire lesz elég. Mindig győzni akarunk és fejlődni, a Fradihoz is így megyünk. A felkészülés nagyon jól halad, teljesen más a játékosok hozzáállása, mint tavaly.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában