Sokszínű zene

2024.08.17. 10:30

A Budapest Park után a Pirogránit udvart is beveszi az Aurevoir. zenekar

Augusztus 17-én a Pirogránit esték keretében érkezik az Aurevoir. zenekar este 8 órakor.

Czeczon Enikő

A zsámbéki és Zsámbék környéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar 2015 márciusában hattagú együttesként kezdte pályafutását. Jelenleg, a felállás többszöri változását követően, a formációt nyolc zenész alkotja. Az együttes kezdetek óta arra törekszik, hogy magukat, illetve zenéjüket ne szorítsák szigorúan meghatározott műfaji keretek közé. Az ethno-beat mint műfaj megnevezés arra utal, hogy leginkább a Kárpát-medence népzenéje és az angolszász beat-folk hatásai köszönnek vissza dalaikban, e műfajok hatottak leginkább alkotó tevékenységükre. Legfőbb példaképeik a táncházmozgalom és a beatmozgalom jeles képviselői.  

Az együttes zenéje azonban sokszínű. Dalaikhoz alapul szolgál a magyar, a cigány, az ír és a délszláv népzene motívumai és az 1960-as évek beatzenéje, valamint hat rájuk a francia kávéházi sanzonok világa és a régi reneszánsz, barokk zene is. 

Részletekért keressék a koncert Facebook-eseményét!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában