Fesztivál

2024.05.11. 08:00

A régió gyermektáncosai gyűlnek össze Komlón

Jusztin Levente

Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület partnerével, a komlói Pöndöly Néptáncegyüttessel szervezi és rendezi meg a Dél-dunántúli Régió Gyermek és Ifjúsági Néptánc fesztiválját Komlón szombaton. Az egész napos rendezvény célja egy olyan népművészeti fesztivál szervezése, amelyben a táncos gyerekek kiváló helyszínen, színházi körülmények között mutathatják be mindazt a tudást, amivel rendelkeznek, szívesen adnak elő koreográfiát a táncos társaiknak, az érdeklődő közönségnek és a felkért szakembereknek. A fesztiválon kilenc tánccsoport több korosztályos csoportja mutatkozik be, Baranya vármegyén kívül Somogyból és Tolnából is jönnek táncegyüttesek.

A délelőtti színpadbejárások után fél 12-kor kezdődik a délelőtt fellépő csoportok műsora, egy ebédszünetet követően a délutáni műsor fél 5-kor veszi kezdetét. A zsűri értékelése előtt a központi zenekar, a Sárarany zenekar szórakoztatja a fiatalokat táncházukkal, majd hét órakor eredményhirdetés következik. A bemutatók ingyenesen látogathatóak, így minden érdeklődőt várnak a komlói Színház- és Hangversenytermébe.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában