Úgy szeretnék szingli lenni, mert olyankor nem fáj semmi

Úgy szeretnék szingli lenni, mert olyankor nem fáj semmi, aktualizálhatnánk a régi verset, legalábbis ha a Tinder alapgondolatát igaznak vennénk. Hiszen eszerint nincs is jobb, mint jobbra húzni, gondtalanul, tervezgetés nélkül, hogy aztán ne tudjuk előre, ki lesz reggel mellettünk a takaró alatt, hogy ne nyúljon hosszú hónapokra az Ő-ből Te-vé váló folyamat, pláne hogy ne tartson évekig a visszaváltozás, a háttérben elkapkodott esküvővel, lakáshitellel, végletes vasárnapi húslevessel, harccal a távirányítóért. 

A szingliség életforma, korábban Bridget Jones és Terézanyu fémjelezte a Szex és New York sorozat mellett. És úgy huszonnyolc évig valóban az. Aztán történik valami, és hirtelen azt vesszük észre, hogy valakinek saját csengőhangot adunk, hogy van egy fénykép a pénztárcánkban a bankkártyák mellett, hogy valaki becenevet kap. És hogy ő aztán életbe tart, ha beledöglünk is.

A Pécsi Sörházban ma az első fázisra fűznek fel egy bulit – aztán ha az elsőből második lesz, akkor legalább lesz egy jó történetünk, amivel majd sztorizhatunk úgy húsz év múlva, a gyerekeknek.

(Tinder Party, Never Say Never – Pécsi Sörház)