Bereményi Géza Vajszlón írja önéletrajzi regénye folytatását

 A Kossuth-, József Attila- és Balázs Béla-díjas magyar író, filmrendező, dalszövegíró a vajszlói polgármesterrel való barátsága kapcsán kapott meghívást az írórezidenciára. Életrajzi regénye, a Magyar Copperfield folytatásán dolgozott.

Hétfőn Bereményivel Méhes Károly író beszélgetett, a könyv első részéből Herczeg Adrienn színművész olvasott fel.

A készülő kötet az író egyetemi éveit dolgozza fel.

– Nem történelmi dokumentum-regényt írok, hanem arról, hogy egy fiatal ember, akit ma már én is külső szemmel nézek, hogyan látta akkor a világot – mondta Bereményi.

– Ahhoz, hogy ez valóban igaz lehessen, véresen egyenesnek kell lennem, a magamat kompromittáló dolgokban is. Szembe kell nézzek magammal, mikor voltam gyáva, aljas, buja, hülye… és hol mentett meg a szerencse. Mindig megtaláltak a bajok, de maguktól jöttek, esküszöm. Volt, hogy egy tanár csak rám nézett és ki akart rúgni… pedig nem is néztem vissza rá! – tette hozzá fanyar humorral.

– Csak azt ellenőrzöm, a történelmi, politikai események mely években zajlottak. Ezt utólag összekapcsolom saját életem történéseivel. A közérzetemre sokszor hatottak a külső események, időnként pedig az én állapotom befolyásolta a valóságról kialakított képemet – tűnődött.

A kommunizmus emlékeiről is mesélt.

– Az 1960-as évek második felében valóban igaz volt az a pesti megfogalmazás, miszerint ekkor már nem nappal vitte el a rendőrség az embereket, mint ‘56 után, hanem éjszaka, titokban. Ugyanaz volt a megtorlás, csak bújtatottan. A belügyminisztérium emberei visszahúzódtak a nyilvánosság elől, de a beépítettek megjelentek például  az egyetemeken, így alakult ki a kontroll – emlékezett az író.

Kezdeti írói sikerei, tinédzserkori magánéletének egy-egy részlete is feltárul az önéletrajzi regényben, ezekből is kaphatott ízelítőt a közönség Herczeg Adrienn tolmácsolásában.

A szerző önironikus, kifinomult humorérzékkel számolt be arról, amikor Párizsban Eldorádó című filmje kapcsán jelölték Európai Filmdíjra. A vajszlói közönség hangos kacagások közepette hallgatta, ahogyan a díjátadón a francia konferanszié száját elhagyó magyartalanul ejtett név hallatán, a többiek unszolására indult el a színpadra. Kissé bátortalanul átvette az elismerést, majd elindult a Recsk című dokumentumfilm részlete. 

– Ekkor láttam, hogy Böszörményi Géza és Gyarmathy Lívia, akik dokumentumfilmesek voltak,  a leghátsó sorból jönnek, nekem pedig ott van a kezemben a díjuk – mondta.

Fegyelmezetten átadta a jogos tulajdonosoknak, ő pedig visszaülve morfondírozott. – Vagy életem végéig az leszek, aki mások díjait veszi át, vagy az enyém még várat magára – gondolta. Így is lett: az Eldorádóval elnyerte a legjobb rendezőnek járó kitüntetést.