Fontos kérdés

3 órája

Hamarosan dönteniük kell, közeleg a középiskolai felvételi

Szinte még csak most kezdődött el a tanév, ám a nyolcadik osztályos tanulók már a jövő szeptemberre gondolnak. Arra, hogy vajon melyik középiskola lesz számukra a legjobb, hol folytatják majd a tanulmányaikat.

Tóth Viktória

Az október-november a nyílt napokról szól a középiskola kapujában álló tanulók számára. Mehetnek ők kilencedik osztályba, netán nyolc- vagy hatosztályos gimnáziumba, egy dolog közös bennük: hamarosan dönteniük kell, hogy hova jelentkeznek. Október 20-ig kellett nyilvánosságra hozni a baranyai középiskoláknak is a felvételi tájékoztatóikat. Melyben meghatározzák az egyes iskolákban elérhető osztályokat, tanulmányi területeiket, az adott intézmény OM azonosítóját, és a felvételi eljárás módját. Így például azt, hogy követelmény-e náluk a központi írásbeli felvételi megírása vagy a szóbeli vizsga.

középiskola, felvételi
Hamarosan itt van a központi felvételi, melyet a középiskola szervez meg
Fotó: MW

Tehát most számos középiskola honlapján elérhetővé váltak a 2025/2026-os tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatók. Az adott szakok bővebb ismertetésével, minimum követelményekkel, akár bemutató videókkal színesítve. A tájékoztatókat a KIFIR rendszerébe (Középfokú felvételi információs rendszer) is fel kellett tölteniük a középfokú intézményeknek.

– Kisfiamat inkább a reál tantárgyak érdeklik, matematikából, fizikából, informatikából a legjobbak a jegyei. Ki is néztünk közösen egy gimnáziumot, ahol indul emelt óraszámú matematika-digitális kultúra osztály. A nyílt napon testközelből ismerhettük meg az intézményt, nagyon tetszett neki is, és nekünk szülőknek is. Nagy valószínűséggel ez kerül majd a lista első helyére – mondta el hírportálunk érdeklődésére egy pécsi édesanya.

Felvételi előkészítő a középiskola szervezésében

Javában zajlanak ebben az időszakban a felvételi előkészítő foglalkozások is az intézményekben. Ahol a jelentkező diákok megismerhetik az adott osztály írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati alkalmassági vizsga feladatait, és válaszokat kaphatnak aktuális, az intézménnyel vagy a felvételivel kapcsolatos kérdéseikre is.

A továbbtanulással, felvételivel kapcsolatban az Oktatási Hivatal honlapján is tájékozódhatunk. Találhatunk itt naprakész információkat, közelgő határidők ismertetését. A legfontosabb közelgő dátumokat mi is kigyűjtöttük a diákok és szüleik számára. 

Az egyik, (ha nem a legfontosabb): a kiválasztott középfokú iskolákba február 20-ig lehet leadni a jelentkezést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában