Somodi Imre hiánypótló kötetet alkotott

2 órája

Visszatér Pécsre a jezsuita rend – Könyvbemutatón jelentették be az új missziót

Október 21-én nem mindennapi eseményre került sor Pécsen. E napon mutatták be Somodi Imre új könyvét mely a jezsuiták egykori pécsi iskolája, a Pius Gimnázium történetét tekinti át, s itt jelentették be hivatalosan, hogy a jezsuita rend harmadszor is visszatér a városba.

Mohay Réka

A Jézus Társasága és a Pécsi Egyházmegye együttműködésében induló új misszió bejelentése Somodi Imre: A pécsi jezsuita Pius Gimnázium története c. könyv bemutatóján vált nyilvánossá a Vargha Damján Konferenciateremben, amely egykor maga is a jezsuita gimnázium díszterme volt.

jezsuita rend, Somodi Imre, Pius Gimnázium
Somodi Imre a szerzője a jezsuita rend egykori Pius Gimnáziumának történetét bemutató kötetnek
Fotó: Smitzer Lajos / Forrás: Jezsuita Kiadó

A könyvbemutatón elhangzott, hogy a Jézus Társasága most induló harmadik pécsi missziója – az első a török kor után, a második pedig a 20. században, a Pius Gimnáziummal összefüggésben zajlott – új lehetőségeket kínál a város lelki és kulturális életének gazdagítására.

 Forrai Tamás Gergely SJ (aki korábban Torontóban szolgált) és Felföldi László pécsi megyéspüspök hangsúlyozták, hogy a múlt tapasztalataira építve és a jelen kihívásaira reagálva, a rend fontos szerepet tölthet be a pécsi lelki élet gazdagításában és az evangelizációban. A misszió egyik legfontosabb eleme az egyetemi lelkészség megújítása lesz.

Hiánypótló kötet született a jezsuita rend pécsi történetéről Somodi Imre tollából

A könyvbemutatón ismertették Somodi Imre monográfiáját, amely hiánypótló módon tárgyalja a Pius Gimnázium történetét, eddig még feltáratlan források alapján. A szerző, aki a Pécsi Tudományegyetemen kezdte kutatásait, majd doktori értekezésében dolgozta fel a gimnázium történetét, hangsúlyozta, az iskola példája tanulságokkal szolgálhat akár a saját életünkre, akár a magyar kultúra fejlődésére nézve. Könyve kitér arra is, hogy a Pécsi Tudományegyetem miként örökölte meg a gimnázium infrastruktúráját, és használja ezt ma is a jelen generációk nevelésére.

Somodi Imre a könyv megszületésének hátteréről is mesélt.

Történelem szakon végeztem a Pécsi Tudományegyetemen, és a szakdolgozatomat a Pius Gimnázium alapításáról írtam. Ezt követően kaptam bátorítást arra, hogy a gimnázium teljes történetét feldolgozzam doktori értekezés formájában, amelyet a Neveléstudományi Doktori Iskolában készítettem el. A Jezsuita Kiadó szerkesztője az interneten böngészve talált rá a disszertációmra, és felajánlotta, hogy szívesen kiadnák könyv formájában. Így indult el az együttműködés, amelynek eredményeként a kötet megszületett

 – számolt be a szerző.

Az október 21-i eseményen Dr. habil. Bene Krisztián dékán, Felföldi László megyéspüspök, Forrai Tamás Gergely SJ, Tornya Erika RSCJ, a Jezsuita Kiadó igazgatója, illetve  Somodi Imre, a kötet szerzője tárgyalták a témát.

Az kötetbemutató tehát egyszerre volt a jezsuita múlt és jövő ünnepe, ahol a múlt értékeinek megismerése mellett bejelentették a rend visszatérésének hírét is, amely új nyithat Pécs spirituális életében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában