Schlégl Ádám: Űrhajósnak lenni nem munka, hanem hivatás

Ahogy minden gyerek, úgy dr. Schlégl Ádám is vágyott az űrbe, szeretett volna űrhajós lenni. Gyermekkorában jelentek meg Magyarországon nagy tömegben a tudományos-fantasztikus könyvek, filmek, sorozatok, így ezek is az ismeretlen felé vonzották őt.

– Gondolta volna, hogy egyszer valóra válik ez az álom?

– Be kell vallanom, hogy a generációm nem érezte azt reálisnak, hogy valaha űrhajós lehet. Nem volt előttünk egy út, amit követni tudnánk, hogy azzá váljunk. Így ezt a lehetőséget gyorsan elengedtem. A HUNOR–programban pedig pont ez a szép, hogy most meg tudjuk mutatni a magyar fiataloknak, hogy igenis valóra válhat ez az álom.

– Végül milyen út vezetett el az űrhajós léthez? 

– Orvosként mindig nagyon érdekelt az emberi szervezet teljesítőképességének határa. Mennyire tud alkalmazkodni, mennyi mindenre képes? Ez vonzott talán a hegymászásban és a harcművészetben is. Ezen keresztül foglalkoztam űrutazással, az űrhöz való adaptációval. Az űrhajósnak való jelentkezésről először a rádióban hallottam, majd megkerestem a program honlapját. Itt leírták, hogy kutató-űrhajóst keresnek, aki magyar kísérleteket fog végezni, magyar fejlesztésű eszközöket fog tesztelni a Nemzetközi Űrállomáson. Ez az, ami megfogott, és eldöntöttem, hogy mindenképp meg kell próbáljam.

– Hogyan zajlott a kiválasztási folyamat? 

– Egy több mint egy éves időszakról beszélünk, aminek hét állomása volt, beleértve sok pszichológiai felmérést. A kiválasztás egyik legfontosabb szempontja, hogy stabilnak, stressztűrőnek kell lenni és jól alkalmazkodni, valamint tudjon csapatban dolgozni. Mindemellett rengeteg pszichometriai mérésen is részt vettünk, ahol a memóriánkat, reakcióidőnket, logikai készségünket, irány- és térérzékelésünket tesztelték. Felmérték a tudásunkat a természettudomány területén, az angol nyelvismeretünket, valamint egy nagyon átfogó orvosi felmérésen is átestünk. Ez utóbbira azért volt szükség, mert az űrben és az űrállomáson nagyon korlátozott segítségnyújtási lehetőség van. A kiküldött űrhajósnak ezért jó állapotban kell lennie, hogy kisebb eséllyel alakuljon ki orvosi vészhelyzet, ami miatt meg kell szakítani a küldetést.

– Hányan teljesítették sikeresen ezeket a szűrőket?

– Nyolc jelentkezőt hívtak be ezek után egy technikai interjúra. Ez egy kéthetes felmérés volt a Csillebércen, ahol azt vizsgálták, hogy milyen gyorsan tudunk információkat feldolgozni, hogyan tudunk végrehajtani egy kísérletet, és elkészíteni annak dokumentációját. Ezzel együtt azt is tesztelték, hogy bírjuk-e a folyamatos nagy nyomást, stresszt. A napjainkat mindig telezsúfolták, és este 10-11 körül meg kellett hoznunk azt a döntést, hogy alszunk vagy még csiszolunk a jegyzőkönyvön, készülünk a holnapra. A tesztek között szerepelt még egy Gripen vadászbombázóval történő tesztrepülés is, ahol azt vizsgálták, hogyan viseljük a nagy gyorsulásokat, a hirtelen irányváltásokat, felmerül-e egészségügyi probléma, mint például szívritmuszavar vagy rosszullét. Ezeken a lépéseken keresztül szűkült le a jelöltek tábora négyre.

– Milyen érzések vannak Önben jelenleg ezzel kapcsolatban? 

– Űrhajósnak, űrhajós jelöltnek lenni valójában nem egy munka, hanem egy hivatás. Ennek megfelelően kell élni, edzeni és vigyázni az egészségre. Egy nagyon megterhelő kiképzésen vettünk részt, ahol hosszú napokon edzettünk, előadásokat hallgattunk, speciális gyakorlatokon vettünk részt, majd hazaérve leültünk tanulni, gyógytornáztunk, készültünk a másnapi megmérettetésekre. Teljes embert kíván ez a hivatás. Mindenképpen meg kell említeni azt is, hogy ez az időszak nemcsak nekünk, űrhajós jelölteknek, hanem a családjainknak, barátainknak is megterhelő. Ez tőlük is rengeteg támogatást és lemondást kívánt.

– Milyen készségek szükségesek, ha valaki űrhajós akar lenni?

– A legfontosabb az elhivatottság. Végig látnunk kell magunk előtt a célt, hiszen a képzési program olyan sűrű, hogy vannak dolgok, amire napközben nem marad már idő és este, éjszaka kell azokat pótolni. Erős akartnak kell bennünk lenni. Emellett ki kell emelni a stressztűrő képességet, mivel állandó nyomásnak van kitéve az ember.
 

Dr. Schlégl Ádám rengeteget tanult magáról a kiképzés során
 

– Mennyiben változott meg a kiképzés hatására a látásmódja?

– Rengeteget tanultam magamról a kiképzés során. Az elmúlt, lassan két és fél évben nagyok sokszor elvittek minket a határainkig, sőt néha annál is tovább. Megtapasztaltuk, hogy egy ilyen szituációban hogyan reagál a szervezet, hogyan érezzük magunkat, és megtanultuk kezelni ezeket a helyzeteket. Mindig azt mondtam, hogy tíz év egészségügy és egy Covid-világjárvány után engem már nem sok mindennel lehet meglepni, de ez a kiképzés azt bizonyította, hogy de, lehet.

– Miben más a kiképzés a könyvekben olvasottak, a filmekben látottakhoz képest?

– Ezekben az alkotásokban a kiképzés azon részei vannak megjelenítve, amelyek izgalmasak és látványosak. Ilyenre persze nálunk is volt bőven példa: Gripen vadászbombázóval való repülés, helikopterből kiugrás a Holt-Tiszába, centrifuga vagy izolációs-kiképzés. Viszont a filmek, a könyvek nem mesélnek a kicsit szürkébb hétköznapokról. Rengeteg elméleti tanóránk volt és sok edzésen, kommunikációs képzésen vettünk rész. Mindemellett pedig nagyon sokat foglalkoztunk azzal, hogy elérjük az embereket. Előadásokra, konferenciákra jártunk, hiszen egyik legfontosabb feladata egy űrhajósnak, egy űrhajós jelöltnek, hogy inspirálja a következő nemzedéket és elérje a társadalmat, hogy meg tudja magyarázni, hogy miért ennyire fontos az, hogy jelen legyünk az űrben.

– Hogyan találhatják meg az utat a fiatalok e pálya iránt?

– Magyarország 2021-ben fogadta el űrstratégiáját, aminek az egyik leglátványosabb eleme volt a HUNOR-program. Ez azonban nem az egyetlen része, hiszen elindítottuk az UniSpace programot, az űrmérnöki képzést, valamint a kifejezetten fiatalokat megcélzó Space Challenget. Számtalan YouTube videót teszünk közzé, rendezvényeket szervezünk, ahol kifejezetten a következő generációt célozzuk meg, őket próbáljuk inspirálni arra, hogy igenis válasszák a természettudományos pályát és higgyenek abban, hogy Magyarországon is lehetőség van az űripar részesévé válni, és világszínvonalú fejlesztéseket, kutatásokat végezni. Ez a legfontosabb, amit a programon keresztül próbálunk megmutatni a fiataloknak, hogy igenis lehetséges itthonról is bekerülni ebbe a tudományos közegbe. Megpróbáljuk a lehető legtöbb lehetőséget megadni nekik arra, hogy megtalálják az ehhez vezető utat. Keressék fel a YouTube-csatornákat, keressék ezeket a rendezvényeket, vegyenek részt az űr táborokon, az ötlet versenyeken, workshopokon. Ezek által jöhetnek rá, hogy ennek a hatalmas iparnak melyik szegmense érdekli őket, mert nem kell mindenkinek űrhajósnak lenni.

– Mennyire népszerűek ezek a fiatalok körében?

– Szerencsére nagyon. Rengeteg rendezvényre hívnak minket, ahol tudunk velük találkozni, beszélgetni. Azt látni, hogy már óvodások is érdeklődnek az űr iránt. Ami engem igazán meglepett, hogy amikor kisiskolásokat, óvodásokat látogattunk meg, ők is tudtak jó kérdéseket feltenni. Szinte nem is kellett nekünk előadással készülni. Nálunk itt, a HUNOR-programban kiemelt célunk, hogy tényleg minél jobban inspiráljuk a fiatalokat, minél többjüket szeretnénk megszólítani és bevonni, hogy még népszerűbb legyen ez a terület.

– Miért fontos, hogy ne csak a gyerekek, hanem a felnőttek is érdeklődjenek e téma iránt?

– Azt szokták mondani, hogy hogy a 21. század történelmét már az űrben fogják írni. Egyértelműen látszik egy hatalmas robbanás az űriparban, az űrtudományban. Magáncégek jelennek meg, akiknek képességeik közé tartozik az, hogy akár eszközöket, akár embereket juttasson az űrbe. Egyre több ország szerzi meg ezt a lehetőséget, és elkezdtünk az alacsony Föld körüli pályákról a Hold irányába terjeszkedni, ami pedig egy ugródeszka a Mars felé. Most van az a pont, amikor ebben a lendületet kapó iparban jó pozíciót lehet szerezni, és regionálisan vagy világviszonylatban egy jelentős űripari szereplővé válni.

– A felnőttek hogyan viszonyulnak ehhez a világhoz?

– Már Farkas Bertalan utazása is hatalmas büszkeség volt, ami a magyar űrtudományi életnek fontos villanása volt abban az időben. Ez a jelenlegi program, ez a misszió is ilyen, és egy picit mindenkinek a gyerekkori álmát megvalósítja. Ezzel világviszonylatban is meg tudjuk mutatni, hogy Magyarország a legmagasabb szinteken áll az tudományban, az űriparban. Ez mindannyiunk számára büszkeség lehet.