Ki parkolhat?

2024.08.05. 20:00

Vince utca: most éppen a környéken élők nem örülnek

Nemcsak a beruházás előzményeivel, hanem a pécsi Vince utca mostani lezárása miatti forgalmi renddel sincsenek megelégedve a tettyeiek. Ezúttal a környező utcákban élők számára okoztak teljes kellemetlenséget.

Bóka Máté Ciprián

A Vince utca kálváriája akkor kezdődött, amikor a lakossági tiltakozás ellenére P. Horváth Tamás képviselő közreműködésével átszabták a környék közlekedési rendjét. A Tettye utcát egyirányúsították és a Vince utcára terelték rá a forgalmat. Az alig egy évtizede jóval kisebb autós terhelésre készült utca teljesen tönkrement, a becslések szerint is a kármentesítésre brutális pénzt, nagyjából 100 milliót forintot is elkölthetnek. A pontos összeget azért nem tudni, mert például a baloldali önkormányzat helyi baloldali lapja más ügyeket is fontosabbnak tart. Az MSZP-DK-s pártkörökben népszerű Nimmerfroh Ferenc által irányított lap példának okáért egy, a városba betévedt rókáról két cikkben is beszámolt, de a munkának a költségeiről átlátható módon nem igazán sikerült tájékoztatnia a közvéleményt. 

Tavaly nyáron a Biokom NKft. az alvállalkozóival már egyszer megpróbálkozott a felújítással, de az nem jött össze, ezért idén is hozzákezdtek és a munkálatok már egy ideje zajlanak is, ezért lezárták az érintett területet. Ugyanakkor a környéken található utcák némelyikébe most olyan várakozni tilos táblákat helyeztek el, amelyek hatálya alól csak a Vince utcában lakók kivételek. Azaz aki nem Vince utcai, azt a saját háza elől kiszorítják – mondta megrökönyödve az egyik tettyei lakos. 

Belebukott a képviselő és a társa is

A baloldali önkormányzatot – októberig még – erősítő P. Horváth Tamás júniusban elbukta a képviselőségét. Hiába próbálták átmenteni a baloldaliak egy másik körzetbe, a belvárosba, emlékeztek a választók arra, hogy milyen "tevékenységet" végzett a Tettyén, nem jött össze. A "munkájának" köszönhetően nemcsak a belvárost, hanem a tettyei választókerületet is elveszítette a baloldal. Ez utóbbi körzetben indított DK-s jelölt, a városi beruházásokban érdekelt egyik vállalkozó nevelt lánya aztán a vereség után – egyértelműen a pécsiek szellemi képességeire utalva – birkás fotóval mondott "köszönetet" a választóknak. 

Lezárták a Tímár utcát, olvasónk kiakadt 

Az egyik belvárosban található iroda munkatársa jelezte azt lapunknak, hogy munkálatok miatt Tímár utcába újabban gépkocsival nem lehet behajtani. Az utcában viszont több vállalkozás is van, az egyik épületben négy cég  működik, amelyek kijelölt parkolóhellyel rendelkeznek. Az ügyfeleik viszont nem tudják megközelíteni a cégeket, ami a forgalom csökkenéséhez, és bevételkieséshez vezet 

– közölte olvasónk. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában